Szabadidő magazin - Zöld Színházak
Szabadidő magazin

Zöld Színházak

2019. december 8. 17:55 |

A Rózsavölgyi Szalon első „zöld kapitánya”

A Broadway Green Alliance és a Rózsavölgyi Szalon „zöld” együttműködése


 

A Rózsavölgyi Szalon hivatalosan is megkapta a Broadway Green Alliance (a New York-i Broadway-en működő színházak zöld, környezetvédelmi szövetsége) támogató levelét, amelyben kifejezik: fontosnak tartják és támogatják is, hogy a Rózsavölgyi Szalon elkötelezte magát a zöld, környezetbarát szemlélet mellett, és egyre hangsúlyosabban próbál tenni – művészein keresztül is – a környezet védelméért.

 

 

A Broadway Green Alliance vezetőivel szeptemberben vettük föl a kapcsolatot. Már addig is azt tapasztaltuk: a nálunk dolgozó művészek közül egyre többen lelkes és elkötelezett környezetvédők, erről sokszor nyilatkoznak is a sajtónak, illetve a közösségi oldalakon. Például az idei Színházak Éjszakáján színészeink szemetet szedtek a Szalon környékén. A Színházak Éjszakája 2019-ben éppen egybeesett a Szemétszedés (takarítás) Világnapjával, amely mindig szeptember harmadik szombatja. Javasoljuk is: jövőre, 2020-ban a Színházak Éjszakája hivatalosan is kapcsolódjon össze egy „zöld, környezetbarát színházi, közösségi programmal”.

Színészeink és közönségünk miatt is egyre jobban foglalkoztatott minket, hogyan tudnánk mi ezt a „zöld ügyet” jól és okosan csinálni színházként. Akkor kerestük meg a Broadway Green Alliance vezetőit. A szervezettől kértünk elméleti és gyakorlati segítséget, miként lehet – milyen közösségi vállalással, programokon keresztül, akár színházak közti együttműködéssel – a színházban is érvényesíteni a „zöld gondolatokat”. Tudjuk, lehetetlen 100 százalékban zöldnek lenni. De a Broadway Green Alliance mintái és bevált jó módszerei segíthetnek nekünk abban, hogyan tudnánk mégis minden nap zöldebbek és jobbak lenni ebben. (Anyagok újrahasznosítása, energiatakarékosság, stb.)

Például a „zöld színházi szövetség” egyik kiemelt programja a Green Captain. A „zöld kapitányoknak” meghatározott feladatuk van a színházaknál a környezettudatosabb gondolkodás elterjesztése kapcsán. A Rózsavölgyi Szalon első „zöld kapitánya” 2020. január 1-jétől: Őze Áron színművész.

Még mi sem vagyunk zöldek. Még mi is csak tanuljuk ezt az egészet. Most kezdtünk bele komolyabban, összegezzük az eddigi tapasztalatokat, kérdezünk másokat, egyeztetünk szakértőkkel. De azt is gondoljuk: együtt még többet tehetünk a jövőért. Állandó együttműködő partnereink, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Szentendrei Teátrum már kifejezték, hogy szívesen együtt gondolkodnak velünk egy „zöld színházi programról”, hogyan lehetne oktatni, motiválni és ösztönzi a színházi közösségeket és támogatóikat a környezetkímélőbb, fenntarthatóbb gyakorlatok elfogadására. Ennek kapcsán a Rózsavölgyi Szalon – a Broadway Green Alliance szakmai támogatásával – szívesen teret adna egy szakmai beszélgetésnek, hogy osszuk meg egymással a „zöld gondolatainkat” a színházról. Csatlakozhatnak hozzá más színházak, szakmai szervezetek, kulturális és vállalati döntéshozók is.

Nagyon fontos, hogy a „zölddé válást” korábban már bejelentette az Örkény Színház, a budapesti Katona József Színház, a Miskolci Nemzeti Színház is. A Rózsavölgyi Szalon gratulál minden előremutató „zöld színházi” ötlethez, gyakorlathoz. És hiszünk abban: nincsenek egymást kizáró kezdeményezések.

 

Fotósarok