Kihűlt világ
Farkas István festőművész emlékezete.
A Kihűlt világ című, 170 alkotást felvonultató átfogó tárlaton a művész munkái mellett Farkas István mestereinek és kortársainak munkáival is találkozhatnak a látogatók. A március elejéig látható tárlatra a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményén kívül öt külföldi és tizenegy hazai gyűjteményből érkeztek alkotások.
A tárlatot a Soá című kamarakiállítás egészíti ki, amely a 75 évvel ezelőtti vészkorszak áldozatainak állít emléket.
Farkas István az első világháború utáni magyar modernizmus egyik legeredetibb alkotója. A magyar és a francia műkritika egyaránt koruk egyik jelentős művészének tekintette, akinek látásmódja, képi világa, technikai igényessége, felkészültsége, kísérletező kedve egyedülálló volt a kortársai között.
Farkas István apja, Wolfner József, a Singer és Wolfner könyvkiadó tulajdonosa a korszak legnépszerűbb lapjának, az Uj Időknek a kiadója volt. Farkas ötéves korában elveszítette édesanyját, az apa pedig olyan szigorral nevelte fiát, hogy mindez életre szóló mély fájdalmakat és sérelmeket hagyott a festőben. A gondtalan polgári életet biztosító anyagi lehetőségek mellett érzelmi sivárság és az apjától való félelem határozta meg gyerekkorát. Az első világháborúban katonának állt, majd Párizsba ment, ahol kiteljesedett festészete.
A Magyar Nemzeti Galéria mind ez idáig példátlan gazdagságban mutatja be Farkas István életművét. Az eddigi kiállításokon a nagyközönség mintegy 80 képnél nem láthatott többet, most 170 művel találkozhatunk, közöttük Farkas mestereinek és kortársainak a munkáival is. Mednyánszky László, James Ensor, Edvard Munch, Leon Spilliaert néhány műve tágabb összefüggésben segít megérteni Farkas művészetét.
Külön szekció mutatja be Farkas István korai, még a Mednyánszky László melletti tanulmányai során festett munkáit. Az életmű idehaza legkevésbé ismert része a művész 1924 és 1932 közötti párizsi éveinek anyaga. Ezen évek alkotásainak jó részét hazai, európai és amerikai magángyűjteményekből kölcsönözték.
A kiállítás elején külön szekcióban a művész fiatalkori munkái állnak. A családtagokról készült portrékat bemutató szakasz után lépünk a kiállítás leglátványosabb részébe, a művész párizsi korszakát bemutató szekcióba. Itt a festmények, könyvek, grafikák mellett korabeli filmhíradók és a Farkasról megjelent újságcikkek nagyméretű fotói teszik átélhetővé azt a miliőt, amelyben Farkas István Párizs egyik nagyra értékelt művésze lett.
Egy újabb szekcióban kapnak helyet azok az alkotások, amelyek a Farkasra különösen jellemző témák és motívumok körét mutatják be. A fehér kerti szék, a magányosan álló ház, a kétalakos kompozíciók a legjellemzőbb motívumai ennek a világnak.
Egy újabb szekció Farkas István 1936-os Ernst-múzeumbeli kiállításának egy feltűnő részét próbálja rekonstruálni. A nagyon széles, fehér keretekbe illesztett festményekkel Farkas azt szerette volna bemutatni, hogy képei mennyire alkalmasak a nagy modern fehér falfelületek díszítésére. Apja halála után visszatér Franciaországból, hogy átvegye a kiadó vezetését. Hiába figyelmeztetik, hogy itthon veszély fenyegeti az életét.
A „Barbár erők” című szekcióban azok a művek kaptak helyet, melyek már a közelgő háborút és a szörnyű időket jelzik.
Külön szakaszban mutatják be Farkas szigligeti tájképeit. A művész 1937-ben építtette szigligeti nyaralóját, amelyben csak néhány boldog nyarat tölthetett, az utolsót 1943-ban. Ennek a 1943-as évnek a képei alkotják a kiállítás utolsó, még festészeti tartalmú egységét.
Az utolsó üres teremben már csak három levelezőlappal találkozunk. A három lapon három kérés: a festékek, noteszek, élelmiszerek kérésétől az utolsó segélykiáltásig melyet Herceg Ferenc írónak írt, 1944. június 23-án zaklatott, görcsös betűkkel egy gyűrött papírlapon a kecskeméti téglagyárban kialakított gyűjtőtáborban. A várt segítség késve érkezett. Életének utolsó hónapjáról, amely az auschwitzi haláltáborban ért véget, már csak a szemtanúk emlékezései alapján alkothatunk képet.
A kiállítást 340 oldalas, gazdagon illusztrált magyar és angol nyelvű katalógus kíséri.
A kiállítás kurátora: Kolozsváry Marianna művészettörténész.
Fotó: Csillag György