Szabadidő magazin - Rival Sons
Szabadidő magazin

Rival Sons

2020. január 17. 17:55 |

Az Aerosmith előzenekara Budapesten

A Rival Sons lesz az Aerosmith előzenekara Budapesten. A két zenekar július 24-én lép fel a Puskás Arénában.

 

 

 

 

 

 

A kalifornia csapat 2009-es megalakulása óta folyamatosan növekvő rajongótáborral rendelkezik az egész világon, amit sajátos, soul-blues és klasszikus rock egyvelegű zenéjük mellett az intenzív turnézással is folyamatosan erősítenek. Lemezeiket pár nap alatt, szinte egy élő koncert hangulatában rögzítik, ami nagyban hozzájárul egyedi hangzásukhoz is. „Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ne csapjuk be magunkat és a hallgatóinkat. A rock’n’roll-t nem szabad túlagyalni, azzal pont a közvetlenség tűnik el a dalokból.” – tartja a banda énekese.

A csapat az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljainak egyik kedvenc fellépőjévé vált, és remek nemzetközi slágerlista helyezéseik mellé idén már 2 Grammy-jelölést is begyűjtöttek, az év rock albuma és az év rock felvétele kategóriákban.

A világszerte „turnézó erőműként” ismert Rival Sons fellépett már a Guns N Roses, a KISS, az AC/DC, a Deep Purple és a Black Sabbath legénységével is – utóbbiakkal nálunk is jártak 2016-ban, a Budapest Arénában. A csapat híres fergeteges élő bulijaikról, akár klubokban, stadionokban vagy fesztiválokon lépnek fel, mindenhol újabb rajongókat szereznek. Minden bizonnyal így lesz ez most is, az Aerosmith koncerten.

A július 24-i, budapesti koncertre jegyek már csak korlátozott számban kaphatók, így érdemes mindenkinek minél hamarabb bebiztosítani a helyét, ha ott akar lenni az új Puskás Arénában a Rival Sons és az Aerosmith fellépésén!

1104rivalsons

 Jay Buchananék tavaly kiadott albumukat, a Feral Roots lemezt népszerűsítik.

Az Aerosmith huszonhat év után játszik a nyáron Magyarországon.

Jegyek a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül kaphatók, de már csak korlátozott számban. 

 

Fotósarok