Szabadidő magazin - Idegenvezetők Világnapja
Szabadidő magazin

Idegenvezetők Világnapja

2020. február 24. 20:57 |

A tavaszi turisztikai szezon nyitánya.

 

 

Az idén megrendezésre került rendezvény is gazdag programmot kínált. Az előzetes regisztráció után érdeklődők sokasága jelent meg a Bálna Budapest kiindulópont elött, hogy részese lehessen a főváros nevezetességei megtekintésének, közúton és vízen.

 

A rendezők célja, hogy az idegenvezetői munka jelentőségét állítsák a figyelem fókuszába.

Az évente, február utolsó vasárnapján tartott Idegenvezetők Világnapja a főváros hagyományos rendezvénysorozata, melynek során autóbuszos, hajós, kerékpáros sétákat szerveznek a résztvevőknek.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Kereskedelmi Tagozatának idegenvezetői és a Bevásárló- és Tematikus Utcák Menedzsmentje (BUM)  közreműködésével meghirdetett Világnap mintegy száz önkéntes idegenvezető részvételével zajlott. A rendezvény fővédnöke: Karácsony Gergely, főpolgármester.

 

A február 23-i központi események helyszíne a Bálna Budapest volt, ahol ünepélyes megnyítóval vette kezdetét a program. Szatmáry-Jahl Angélát a BKIK kereskedelmi tagozat elnökét az aktuális újdonságokról kérdeztük.

"-Kiemelt fontosságunak tartom, hogy a rendezvény tartalmilag is bővült a gyermekeknek, a fiatal korosztálynak szóló idegenvezetés megszervezésével. Nagy jelentősége van annak, hogy minden korosztály érdeklődését fel tudjuk kelteni a személyre szóló ismeretek átadására.Az élő idegenvezetés az a terület, melynek fejlődnie, hatnia kell a fiatal generáció körében. A ma elsődlegesen a digitalizáció révén ismereteket szerző korosztálynak  bizonyítani kívánjuk, , hogy mennyivel más, ha élőszóval mutatják fel számára egy-egy környék, város igazi szépségeit.  Az idegenvezető kinyithatja számára a környező világot, akár életre szóló élménnyel ajándékozva meg."

Ezen a napon a többtízezres érdeklődő városi buszos körútra, mások dunai hajó körútazásra indulhatott. Verő Ágnes idegenvezető értő tolmácsolásában 90 perces prezentáció részesei lehettünk. Útunk a Bálna Budaptől kiindulva a Vámház kőrút,-Astoria-Rákóczi-Kerepesi út-Hungária körút- Stefánia út-Hősők tere-Andrássy úton és a Szent István körúton át a Margit hídon, a Vár környékére és a Gellért hegyre vezetett.

A hajón indított bemutatón a résztvevők széleskörű tájékoztatást kaptak a Duna impozáns hídjai történetéről, a Parlament építésének körülményeiről, a főváros csodálatos panorámája kiemelkedő építészeti remekeiről.

 

Képtalálatok a következőre: budapesti hidak

Fotósarok