Szabadidő magazin - Első Magyar Karantén-színház
Szabadidő magazin

Első Magyar Karantén-színház

2020. március 13. 11:52 |

"A pestis" a TRIP Hajó műsorán

Az  utóbbi hetek történései után a TRIP Hajó legénysége felelős döntést hozott. Mindennél fontosabb számukra a kultúra közvetítése mellett vendégeik biztonsága, egészsége, és a kormány által a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzetben arra törekszenek, hogy mindenki számára optimális megoldást találjanak, azonban senki se maradjon kultúra nélkül.

Ezért megalapították az Első Magyar Karantén-színházat.

Tömeges színházbezárásokra Magyarországon eddig még soha, a világháborús évek alatt sem volt példa, azonban 2020. március 13-án erre is sor került. Magács László, a TRIP Hajó igazgatója elmondta, hogy miközben természetesen megértik a kormányzati intézkedések szükségességét – hiszen az országos járvány megelőzése, és az egészség megőrzése mindennél fontosabb – igyekeznek a kialakult helyzetre a legjobb választ adni. Megalapították az Első Magyar Karantén-színházat, ahol színészek, zenészek, előadóművészek találkozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre.

Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak.

A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László, március 16-án tartják „alakuló társulati ülésüket”, és további társulati tagokat keresnek.

Az Első Magyar Karantén-színház első előadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától láthat a közönség a TRIP Hajó Facebook-oldalán, élő közvetítésben.

A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

A szervezők közlése szerint a zárt kapus Deadly Mantis és a SeeN március 12-i koncertjét már online követheti a TRIP Hajó közönsége, illetve tárgyalnak több zenésszel és előadóművésszel is a közvetítéseken való részvételről. A további műsorváltozásokról a TRIP Hajó weboldalán és Facebook-oldalán adnak tájékoztatást.

 

Vigyázzunk egymásra, de a show-nak folytatódnia kell!

 

 

Fotósarok