Szabadidő magazin - 40 nap alatt a Blum körül
Szabadidő magazin

40 nap alatt a Blum körül

2020. április 22. 21:06 |

Közösségi mesefeldolgozás ovisoknak

Boldizsár Ildikó védnökségével

 

 

A Blum program a jelenlegi rendkívüli helyzetre reagálva, az elkövetkező két hónapban 40 napos közösségi mesélést, mese-feldolgozást indít útra „40 nap alatt a Blum körül” címmel.

A Blum (prevenciós) program http://blumprogram.hu/ 2003 óta nyújt támogatást az óvodás korú (3-7 éves) gyermekek és családjuk, valamint és nem utolsósorban az óvodás korosztállyal foglalkozó szakemberek számára, a testi-lelki-szellemi EGÉSZség fontosságának szem előtt tartásával. A mesebeli hármas szám a Blum program célcsoporti körében és holisztikus támogató szemléletében egyaránt megjelenik.

A Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával létrejött 40 napos projekt 2020. április 16-án a projekt bemutatásával indult, majd 2020. április 20-án délután a Blum program Facebook oldalán https://www.facebook.com/blumprogram került megosztásra kerül Boldizsár Ildikó mesekutató védnöksége alatt álló nyitott végű mese, melynek folytatását a szülők és a gyerekek alakítják majd hat hét héten keresztül a felkínált lehetőségek között történő választással. A közösségi mesélés Kovácsné Kelemen Anikó pszichológus mesélése nyomán heti kétszer, hétfőn és csütörtökön zajlik majd.

Másnapokon (kedden és pénteken) – a mese mélyülése érdekében – a mese feldolgozására Patonay Anita drámapedagógus Blum módszertanú (elfogadó, projektszemléletű, összművészeti) játékokat, technikákat kínál a családoknak, melyek többnyire az önálló játékot preferálják majd, hiszen célunk, hogy a karantén helyzetben ötletekkel támogassuk a családokat abban, hogy le tudják kötni gyermekeiket és fellélegezhessenek.

Szerdán a 40 napos projektet kísérő szakértőink - Boldizsár Ildikó, Kovácsné Kelemen Anikó, Patonay Anita - a karantén helyzet nehézségei és arra szorosan reagáló mese, valamint a kommentekben érkező szülői kérdések alapján az alábbi területeken:

·        mesefeldolgozás,

·        óvodapszichológia,

·        projektszemléletű összművészeti óvodapedagógia,

nyújtanak támogatást a családoknak.

Szó lesz többek között a mesék szerepéről, hatásáról a gyermek fejlődésében, de arról is, hogy mekkora frusztrációtűrése lehet a gyerekeknek a karantén idején.

 

Fotósarok