Szabadidő magazin - Privát Ultrabalaton
Szabadidő magazin

Privát Ultrabalaton

2020. május 13. 17:26 |

Közép-Európa leghosszabb futóversenye.

 

Jön a PUB az NN Ultrabalaton útvonalán

Május 15-én rajtol a Privát Ultrabalaton, azaz a PUB! A koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztották az NN Ultrabalatont, de az ultrafutás rajongói nem maradnak versengés nélkül.

 

Több hazai ismert futó is rajthoz áll külön időpontokban, és körbefutja a Balatont. Az útvonal 221 kilométer hosszú, megegyezik a 2020-as verseny egyéni útvonalával, a szintidő pedig most is 32 óra.

 

 „Arra gondoltunk, hogy az NN UB egyéni teljesítés lehetőségét más formában is szeretnénk életre hívni, és az igazán felkészültek számára lehetőséget biztosítani egy egyedi szabályrendszerben történő, dokumentált teljesítésre. Célunk, hogy az NN UB aktuális útvonalát egyéniben ily módon teljesítő ultrafutók, velük együtt pedig maga a sportág is jóval nagyobb figyelmet kapjon. Bízunk benne, hogy a 221 kilométer teljesítői sokakat inspirálnak majd arra, hogy kedvet kapjanak és tekintetüket a maratoni távokat meghaladó ultrázás irányába fordítsák” – olvasható a szervezők versenykiírásában.

 

A PUB első futója Takács Krisztián „Csipi” lesz, a terepfutók egyik ikonikus alakja, aki az NN UB kedvéért idén az erdőt aszfaltra cserélte, ő május 15-én rajtol. Őt követi a futópados világrekorder Csécsei Zoltán május 30-án, de a mezőnyben megtaláljuk többek között Bódis Tamást is, aki 2019-ben megnyerte a Spartathlont – és az NN Ultrabalatont is.

 

A verseny 2020-ban 14. alkalommal rajtol – ezúttal októberben. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával.

 

 

A verseny eredeti útvonalán, de korántsem a megszokott formában zajlott.

Május 15-én, 7:00-kor rajtolt el a Privát Ultrabalaton, Takács Krisztián „Csipi” kezdte a teljesítők névsorát – azokét a teljesítőkét, akik a szintidőn, azaz 32 órán belül futják le a 221 kilométert. A terepfutók körében ismert és elismert Csipi ezen a hétvégén 29 óra 53 perc alatt zárta be a kört, az ő indulásának különlegessége, hogy semmilyen segítséget nem vett igénybe, tehát nem volt kerékpáros kísérője és nem volt tervezett frissítése autóból.

Szurkolója viszont annál is több.

A futótársadalom most is bizonyított: a 221 kilométernyi pályán folyamatosan akadt valaki, aki biztatta őt az év számára leghosszabb napján, egy taps, egy jó szó, egy baráti pacsi – ezek mind-mind fontos részei egy sikeres teljesítésnek. Ez a nap neki és az NN Ultrabalaton közösségének ebből a szempontból is emlékezetes marad.  

„Privát Ultrabalaton T+1 nap...rengeteg mindent írhatnék, fogok is, de most csak annyi, hogy ez a szűk 30 óra benne van életem két legmellbevágóbb élményében, beleszámítva azt is, amikor elhagytam az anyaméhet... köszönöm a tengernyi szurkolást és azt a nagyon minimum száz személyes találkozást... elképesztő volt végig futni az UB útvonalán, talán 5 km volt a legtöbb amit találkozás nélkül tettem meg…”

A futónak nem volt kérdéses, hogy az elhalasztott verseny eredeti napján kint legyen a körön, ekkor jött szembe a szervezők kezdeményezése és valósulhatott meg az első PUB esemény. Csipi a kör háromnegyedénél még bizonytalan volt abban, hogy októberben akar-e duplázni, de a befutója után már határozott „nem” volt erre a válasz. A verseny szervezői azonban bíznak abban, hogy ez csak a „fáradásos józanságvesztés” esete volt, és október 2-án a szókimondó, humoros futó jelenléte is színesíti az egyéni mezőnyt – esetében szó szerint.

Felkészül a teljesítésre a futópados világrekorder; Csécsei Zoltán május 30-án indul, de a mezőnyben megtaláljuk Bódis Tamás nevét is, aki 2019-ben megnyerte a Spartathlont – és az NN Ultrabalatont is.

 


A teljesítések ITT követhetők.

 

 

 

Fotósarok