Essen-Pécs-Isztambul
2010 kulturális fővárosai kétkerékkel összekötve.
A Hollandiában született, de már hosszú ideje Pécsett élő Simon Wintermans június végén megérkezett Isztambulba, teljesítve a 2010-es kulturális fővárosait érintő kerékpáros túráját.
A nem hétköznapi kirándulás célja az volt, hogy megtudja, létezik-e a valóságban sokat emlegetett európai egység. Ezért számos alkalommal szakította meg útját egy-egy arra érdemes hely vagy ember kedvéért: tervszerűen, de akár véletlenül is. A magányos biciklista mindenütt feltűnést keltett, így könnyebben akadt össze érdekes emberekkel. Magyarországi svábokkal és vajdasági magyarokkal beszélgetett együttélésről, többség és kisebbség viszonyáról. Franciául tudó bosnyákokkal kávézott egy boszniai szerb kávézóban majd németül tudó albánokkal tette ugyanezt Macedóniában.
S megtalálta-e vajon végül, amit keresett? Bár mindenütt szívélyességgel és vendégszeretettel találkozott, tapasztalnia kellett, hogy a külön-külön nagyon barátságos nemzetek többnyire negatív sztereotípiákban gondolkodnak egymásról. Ennek az oka a személyes tapasztalatok, a másik megismerésének a hiánya.
S hogyan lehetne ezeket pótolni? Simon szerint legjobban egy határokon átnyúló biciklitúrával!
A biciklis egyébként hamarosan egy közönségtalálkozó keretében mutatja be túrájának állomásait, és mesél tapasztalatairól, kalandjairól, minden érdeklődőnek.
Simon Wintermans blogjában is beszámolt útjáról. Írásaiból kibontakozik annak az utánozhatatlanul sokszínű kulturális egyvelegnek a képe, amit Európának nevezünk. Találkozott családfáját évszázadokra visszavezető német gróffal, akinek apja még fegyverrel védte a vukovári családi birtokot a délszláv háborúban, a fiú viszont már a mesefilmeket idéző Rajna-vidéki kastély ura. Várták vendégként Passau kolostorában, ahol az első magyar királyné, Gizella élte utolsó éveit, míg máskor félreeső balkáni kisvárosok lakói invitálták meg otthonukba szinte ismeretlenül. Számtalan nyelvvel, kultúrával és vallással érintkezett az utazás során, s mindenütt hasonló szívélyességet és vendégszeretet tapasztalt. Sokaktól kapott segítséget: indulás előtt kisebb-nagyobb adományokkal, később pedig étellel és szállással támogatták, sokszor teljesen ismeretlen, ráadásul szegény sorban élő emberek.
Emellett azonban lépten-nyomon látnia kellett, hogy Európa közel sem volt mindig ilyen idilli és barátságos. Látta a nácik ellen épített francia erődrendszer bunkereit, az első világháború óriási temetőit, Dachau néhai koncentrációs táborát.
Élményeiről, kalandjairól sok képpel illusztrált úti beszámolójában olvahatunk:
www.essen-pecs-isztanbul.info
