Szabadidő magazin - A mi Kodályunk
Szabadidő magazin

A mi Kodályunk

2020. július 7. 17:51 |

Zenés ismeretterjesztő film.

 

Júliustól a mozikban a Kodály Zoltánról szóló zenés dokumentumfilm

 

 

 

Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től érkezik a filmszínházakba A mi Kodályunk című rendhagyó zenés ismeretterjesztő film, amely a korszakalkotó zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két ifjú zeneművész szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

Petrovics Eszter  filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során barátaik, a Kruppa Kvartett közreműködésével nemcsak gyönyörűen megszólaltatják Kodály darabjait – köztük az I. vonósnégyest, a Kilenc zongoradarabot és a Szonáta gordonkára és zongorára című művet –, de a koncertre való felkészülés során Kodály fiatal éveihez köthető helyszíneken barangolva izgalmas gondolatokat is megosztanak egymással és a nézőkkel a zeneszerző életéről és műveiről. Ellátogatnak többek között Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal Szálló hangversenyterme adott otthont.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=F4vLSDLQIuQ

A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ a főszereplők, Ránki Fülöp és Devich Gergely párbeszédeiből derül ki. „Azt vettem észre, hogy ezek a fiatalok, amikor épp nem forog a kamera, hihetetlen módon gondolkodnak a zenéről, és ez egészen lenyűgözött. Ebből fakadt az ötlet, hogy kellene egy olyan filmet készíteni, ami nem puszta narráció és interjú, hanem a fiatalok eszmecseréjéből informálódik a néző.” – avat be Petrovics Eszter a rendezői koncepcióba. A filmben Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok is, többek között Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor.

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, Muhi András (Testről és lélekről, Csak a szél) és  Ferenczy Gábor (Virágvölgy, X – A rendszerből törölve) produceri keze alatt elkészült filmet július 9-től kezdve országszerte számos helyszínen, többek között Kecskeméten, Kodály szülővárosában is bemutatják. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Puskin, Művész, Tabán, Kino Café, Pólus Mozi és Art+ Cinema vetíti.

 

*             *             *


A mi Kodályunk

magyar zenés ismeretterjesztő film, 90 perc, 2019 (12)

Rendező: Petrovics Eszter

Főszereplők: Devich Gergely, Ránki Fülöp
Narrátor: Kaszás Gergő
Közreműködik: Kruppa Kvártett, Benz Viktória, Bezányi Orsolya, Dr. Bolya Mátyás, Bretz Gábor, Edita Bugalova, Dr.Dalos Anna, Dr.Földényi Rita, Józsa Mónika, Kovács Dominik, Kovács Viktor, Lantos István, Masaryk Viktória, Mező László, Mézes Rudolf, Polák Margit, Zsoldos Dávid
producer: Muhi András, Ferenczy Gábor
Bemutató: 2020. július 9.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment

 

Fotósarok