Szabadidő magazin - Nélkülem – Nélküled
Szabadidő magazin

Nélkülem – Nélküled

2020. szeptember 2. 17:44 |

Légrádi Gergely új regénye

 

Élni kellett volna. Sőt, élvezni.”

 

 

A Jaffa Kiadónál megjelenik 2020. szeptember 10-én!

 


 

A Nélküled című, újabb regényében Légrádi Gergely a Napkút Kiadónál 2018-ban megjelent Nélkülem történetét folytatja.

 

Miklós meghalt Alzheimer-kórban, a felesége, Eszter felkeresi a férje korábbi barátait, hogy kiderítse, szerették-e egymást, igazi társak voltak-e valaha. Gyászolja a férjét, pedig nem tudja pontosan, a halálával kit és mit veszített el.

Akkor veszítette el, amikor meghalt…? Kiderítheti ezt ennyi év után?

Kísérti az egyedülálló szülők magánya, az álláskeresés nehézségei. Bizonytalan abban, hol húzódnak az identitása határai. Próbálja megérteni a házasságában átélt érzelmi elszigeteltség okait, hogy elengedhesse a múltat és nyitott szívvel vágjon neki új életének, az új szerelemnek, ledöntve a szorongás emelte falakat.

Ha a múlton töprenünk vagy a jövőtől rettegünk, elveszítjük a jelen pillanatait.

– Az életet kezdők és újrakezdők regénye.

 

A Nélkülem átdolgozott története és a regény folytatása, a Nélküled most egy kötetben jelennek meg.

 

Idézetek a Nélkülem – Nélküled című kötetből

„Nem vettem észre a pillanatokat. Azt mulasztottam el, ami épp velem történt. Vagy körülöttem. Senki sem figyelmeztetett. Nem mert, vagy eszébe sem jutott. Tettem a dolgom, és hagytam, hogy a dolgok maguk alá temessenek. Úgy építettem fel az életem, hogy körbevettem magam feladatokkal. Ha nem volt, kreáltam. Ha volt, kerestem még többet.”

„– A rohanásban felszínesek voltunk, a betegségben féltünk, mostanra pedig csonka családdá lettünk. Semmit nem érnék vele, ha tudnám, Miki hol hibázott. Most már csak én vagyok.

– És te vagy az is, aki változtatni tud.”

„Most már tudom, mit rontottam el. Mit kellett volna máshogy csinálni. Élni kellett volna. Mindazt, ami megtörténik velem. Sőt, élvezni. Van, akinek ez magától értetődő. Van, akinek dolgoznia kell ezért.”

„...amióta megláttam néhányat ezek közül a kis, semmirevaló véletlenekből, már keresem őket. Persze nem veszek észre többet, de felszabadultabban örülök, ha mégis meglátok egyet.

Kár, hogy senki nem tanította meg gyerekként, hogy ezek a kis, már-már hasznavehetetlen csodák itt vannak velünk. Azt hiszem, más ember lettem volna.”

 

Ajánlások

„Különös erejű „ikerkönyvet” tart kezében az olvasó. Főszereplője egy férfi és egy nő, egy házaspár. Ők ketten az élet szélsőségekkel teli zarándokútjait járják végig; az összeomlástól a talpra állásig, a halál elfogadásától az újrakezdésig. Emlékezetes és tanulságos regény.”

(Radnóti Zsuzsa)

„Csak igazi író lát ilyen tisztán és belülről minket, nőket és férfiakat, mint Légrádi Gergely.”

(Mácsai Pál)

 

Könyvbemutató

2020. szeptember 17., csütörtök 19 óra, Barabás Villa

(1122 Budapest, Városmajor u. 44.)

Moderátor: Oláh Andrea

Közreműködik: Schmied Zoltán

 

Már előrendelhető!

https://bit.ly/LegradiGergely_NelkulemNelkuled


Fotósarok