Szabadidő magazin - ’Négyen Extra’
Szabadidő magazin

’Négyen Extra’

2020. szeptember 14. 21:56 |

A Budai Szabadtéri Színház záró gálája

 

Nem készült el időre Mészáros Árpád Zsolt második negatív koronavírus tesztje, ezért nem állhatott színpadra szombaton a Budai Szabadtéri Színházban. A vele játszó négy színész azonban így is megoldotta,  telefonon hívták fel élőben a közönség előtt.

A ’Négyen’ című szupergála évek óta a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház egyik legsikeresebb produkciója. Szeptember 12-én, szombat este a ’Négyen Extra’ eredeti elképzelése alapján a legendás négyes felállás helyett öten: Egyházi Géza, Csengeri Attila, Kerényi Miklós Máté, Serbán Attila és Mészáros Árpád Zsolt lépett volna színpadra, ám a koronavírus közbeszólt.

MÁZS-nak nem lett készen a második negatív koronavírus teszteredménye, így a rá is érvényes családi karantént nem oldották fel, melynek okán kihagyni kényszerült ezt a gálát is. Pénteken az Operettszínházban is premierje lett volna, a La Mancha lovagja musical első előadását volt kénytelen kihagyni a karantén miatt. 

A Budai Szabadtéri Színházban azonban kollégái nem hagyták otthon szomorkodni: előadás közben a produkciót félbeszakítva élőben hívták fel MÁZS-t, aki bár rettentően rosszul éli meg a bezártságot, vicces ugratásokkal humorossá tette ezt az egyébként megható és színháztörténeti pillanatot. 

A ’Négyen Extra’ egyébként a Budai Szabadtéri Színház záró gálája is volt egyben: idén 35 előadással és közel 25 ezer nézővel a legtöbbet játszó szabadtéri színházaként búcsúztatták az idei, kissé megpróbáltatásokkal teli évadot. 

MÁZS bejelentkezését teljes egészében itt, ezen a linken tekinthetik meg az érdeklődők: 
https://www.youtube.com/watch?v=3J8IFR-kLls&feature=youtu.be

 

Fotósarok