Szabadidő magazin - ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Szabadidő magazin

ÖRKÉNY SZÍNHÁZ

2021. június 22. 20:52 |

Évadzáró.Ősztől új produkciók.

 


 

 

Bár nézők a járvány miatt nem jöhettek az épületbe, és volt időszak, mikor mi magunk sem, a munka nem állt le: bemutattunk négy új produkciót, és elindult az Örkény Stream.

 

A 2020/2021-ES ÉVADRÓL

 

A 2020/2021-es évad tervezett nyolc produkciója közül négyet mutathattunk be: a Kiváló dolgozókat, a ’84-et, az Andromakhét és a Zűrzavar 2045-öt. Megkezdődött Az ajtó és a Szecsuáni jó ember próbafolyamata, és elkészült a Winterreise előadása. Mindhárom az előttünk álló évadban kerül közönség elé.

 

Az ismert korlátozások miatt az évad során csak 38 előadást játszhattunk közönség előtt, félházzal.

A legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a járvány ellenére is kapcsolatot tarthassunk a közönségünkkel, így az évad legfontosabb projektje az Örkény Stream létre hozása volt. Tavaly nyáron a járvány második hullámától tartva építettük ki saját stream-stúdiónkat, majd az Andromakhé bemutatójával elsőként kezdtük meg előadásaink rendszeres online közvetítését. Az évad során 74 interneten nézhető előadásunk volt, 39-et élőben, 35-öt felvételről játszottunk. Streamelt előadásainkra csaknem 30 ezer jegyet váltottak, ami 45 ezer nézőt jelent. Az évad nézőszáma így annak ellenére is több, mint a fele egy hagyományos színházi szezonénak, hogy az időszak négyötödében zárva voltunk. Vidéki és külföldi nézőink aránya a streamelt előadásokon 41% volt. A stream-mel hosszú távú terveink vannak, mindenek előtt az élő közvetítések terén, bízunk benne, hogy velünk maradnak a következő évadokban is!

 

Az évadban 1250 Covid tesztet végeztünk a munkatársak között, és szigorú óvintézkedések szerint dolgoztunk: ennek köszönhetően mintegy száznegyven munkatársunk közül csak hárman lettek betegek.

 

TÁRSULAT

 

Színházunk nem szerződtetett új tagot, Epres Attila azonban megválik a társulattól, szabadúszóként folytatja pályáját, régi szerepeit megtartja. 

 

DÍJAK

 

Az Örkény Színház minden évad végen kiosztja a doktor Varsányiné- és a Pünkösti Andor díjakat. Előbbit a színház munkatársai ítélik oda annak a nem színész kollégának, aki az évadban a legtöbbet tette a színházért. Utóbbit pedig a közönség szavazatai alapján a társulat legkiemelkedőbb alakítást nyújtó színész tagja kapja. E rendkívüli évben szakítunk ezzel a hagyománnyal, és a doktor Varsányiné-díjat az Örkény közönségének ajánljuk, amiért velünk maradtak a járvány folyamán – erről emléktáblát helyezünk el az előcsarnokban, a Pünkösti-díjat pedig -tekintettel a járványidőszak örkényi abszurditására, és arra, hogy nem minden művészünk vett részt streamelt előadásban, tehát nem lehetett volna igazságosan szavazni - annak a kollégának adtuk, akinek szervezetében az oltás után a legtöbb ellenanyag termelődött. A medált Józsa Bettina vette át.

 

A 2021/2022-ES ÉVAD BEMUTATÓI

 

Az ősszel kezdődő évadban pótoljuk elhalasztott bemutatóinkat, és természetesen teljesen új produkciókat is láthat a közönség. Továbbra is domináns a fiatal alkotók jelenléte, munkánkat az új színpadi hang iránti érdeklődés hangolja.


Október 1-én mutatjuk be Bodó Viktor rendezését, a 33 álom munkacímű produkciót a nagyszínpadon. Ezzel párhuzamosan az Örkény Stúdióban Kovács D. Dániel állítja színpadra Esterházy Péter 33 változat Haydn koponyára című drámáját. Mindkét előadás bemutatója a
CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Budapest Brand támogatásával kerül színre.

 

Ugyanitt lesz látható november 26-tól a Winterreise, Tarnóczi Jakab rendezésében. Schubert dalciklusával Borsi-Balogh Máté lép nézőink elé. Mácsai Pál rendezi Bertolt Brecht A szecsuáni jó ember című példázatát a nagyszínpadon. A bemutatóra november 26-án kerül sor. Ezt követi a nagyszínpadon Szabó Magda klasszikusa, Az ajtó. Bemutatója március 25-én lesz, Gáspár Ildikó rendezésében. Ugyanezen a napon a Stúdióban Ingmar Bergman Jelenetek a bábuk életéből című 1980-as kultfilmjének színpadi adaptációját mutatja be a társulat, az előadást Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat vezetője rendezi.

 

Ugyanitt májusban lesz először látható Schwechtje Mihály Szex. Újra. El. című rendezése. Az elmúlt évek kiemelkedő közéleti vitatémája volt az úgynevezett Szexuális Újraelosztás Elmélet. A színdarabban az alkotók megpróbálják elképzelni azt a világot, ahol ez megvalósul. A bemutatók sorát A nemzet özvegye című produkció zárja június 16-án, melyet szerzőként és rendezőként is Kelemen Kristóf jegyez. Az évad során színre kerül Takács Nóra Diána önálló zenés estje is a Stúdióban, melynek bemutatójáról később adunk tájékoztatást.

 

Októberi előadásainkra a jegyértékesítést június végén kezdjük meg, a nyár folyamán kizárólag online, augusztus közepétől pedig pénztárunkban, közönségszervezésünkön személyesen is. Előadásainkat a hatályos szabályozás értelmében csak védettségi igazolvánnyal rendelkező nézőink látogathatják, és egyelőre a maszkhasználat is kötelező marad, azonban jegyeinket helykihagyás nélkül értékesítjük. Reméljük, egész évben így járhatunk majd el.

Az Örkény Stream velünk marad a következő évadban is. 2021/2022-es stream-repertoárunkról később adunk tájékoztatást.

Fotósarok