Szabadidő magazin - VII. Budapesti Nagy Sportválasztó
Szabadidő magazin

VII. Budapesti Nagy Sportválasztó

2010. szeptember 15. 15:32 |

Több, mint 100 sportág. "Én is sportválasztó lettem" pályázat.

A sportágválasztó-mozgalmat elindító fővárosi rendezvény 2010. szeptember 17-18-án immár hetedik alkalommal várta a látogatókat! A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztón 100 sportágat lehetett tkipróbálni edzői felügyelet mellett.

A szeptember 17-én pénteken megnyitott VII. Budapesti Nagy Sportágválasztónak a májusihoz hasonlóan, ismét kijutott az esőből, ennek ellenére 100 különböző sportágban várták a látogatókat a X. kerületi Maglódi út 12/A szám alatti Merkapt Maraton Sportközpontban.
A folyamatos esőzés sajnos megtette a hatását és a pálya péntek délutánra jócskán felázott, de a rendezvény így is kivételes lehetőséget nyújtott azoknak, akik fittyet hánytak a zord időjárásnak és eljöttek, hiszen szabadtéren és a fedett sátrakban egyaránt folyamatosan közel 100 sportágban tehették magukat próbára. A pénteki napra előre bejelentkezett óvodai, iskolai csoportok több mint 5000 fős létszámát a zuhogó eső csak kis mértékben változtatta meg, a gyerekek kitartóan érkeztek meg a pályára és szó szerint állták a sarat, mint ahogy a sportágak is, melyekből csak néhány mozgásformát kellett a körülmények miatt nélkülözni.

A már zajló esemény ünnepélyes megnyitóját élénk érdeklődés kísérte, hiszen olyan neves sportszemélyiségek sorakoztak fel a nagyszínpadon, mint Cseh László, Turi György, a 90 éves Dr. Bánki Horváth Béla, Storcz Botond, Csabai Edvin és a Rippel testvérek. A köszöntő és köszönő szavak után többször eldördült a startpisztoly, hiszen a szervezők minden vendégnek (kinek egyénileg, kinek párosban) lehetőséget adtak elstartoltatni a rendezvényt, így újra és „újra szólt a hatlövetű” a színpadon és az esemény így hivatalosan is megnyitásra került.

A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztón Kamuti Jenő, a MOB alelnöke is tiszteletét tette, aki a rendezvényen unokájával is találkozhatott, hiszen a vívás helyszínén, a VASAS színeiben ő is a sportágat népszerűsítette.

Dr. Szabó Tamás a MOB alelnöke, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet igazgatója is kilátogatott az eseményre és örömmel halotta, hogy például a sportlövészeknél milyen pozitív hatásai voltak az előző Sportágválasztóknak, milyen sok gyerek jelentkezett a sportághoz, akik közül többen igazán tehetségesnek is bizonyultak.

Pénteken délután két órakor műholdas telefon segítségével a szervezők a „Magyarok a Világ Nyolcezresein” idei expedíciójának tagjaival is beszélgettek. Az expedíció célja a 8201 méter magas Cho-Oyu-hegycsúcs meghódítása. A rögtönzött élő kapcsolásban Kollár Lajos számolt be az expedíció jelenlegi állásáról, majd Mécs László beszélt személyes céljairól, mely nem más mint lesíelni a csúcsról, végül Erőss Zsolt osztotta meg a rendezvény hallgatóságával a élményeit, zárszóként Halgas Csaba a Merkapt Kft. ügyvezetője kívánt a hegymászóknak sok sikert és balesetmentes visszatérést.

Az előző Budapesti Nagy Sportágválasztókon megjelenő, sokak számára már jól ismert sportágak idén is kipróbálhatók voltak, ilyenek például: akrobatikus kosárlabda, atlétika, darts, freestyle foci, golf, bocsa, gyorstollaslabda, íjászat, lacrosse, lovassportok, gumiasztal, torna, ökölvívás, öttusa, rádióamatőr sport, ritmikus  gimnasztika, sakk, sí, snowboard, hegymászás, sportmászás, sportlövészet, tánc, teke, tenisz, tollaslabda és vívás.

Sikeresek voltak a csapatsportok, az E-ON focisziget ismét várta a labdarúgás szerelmeseit, de az amerikai football, a baseball és a softball, a curling, a jégkorong, a kosárlabda, a kézilabda, az ultimate frizbi, a krikett, a korfball, a lyonaisse, a röplabda, a lábtoll-labda és a rögbi is a látogatók érdeklődéséért versengett. A vizes sportok is képviseltették magukat a kajakkal, kenuval, evezéssel, sárkányhajóval, szlalomkajakkal, raftinggal, vízilabdával (bár az időjárás miatt csaknem minden sportág „vizes sportággá” vált).

Természetesen a küzdősportok, harcművészetek sem maradhattak ki a sorból: nanbudo, canne de combat, hapkido, jiu-jitsu, kempo, kendo, judo, taekwon-do ITF, kung-fu, Wing tsun kung-fu, savate (francia boksz), teakwondo WTF, brazilian jiu jitsu, capoeira, krav-maga. …és akik már a májusi rendezvényen szerepeltek, de még talán nem mindenki ismeri őket: hosszúkard vívás, baranta, cheerleading, discgolf és a tereplövészet is mind-mind kipróbálható volt a két nap alatt. És a sor itt még mindig folytatódik, hiszen a következő sportágakkal is lehetett találkozni: szinkronúszás, tájékozódási futás, tamburello, műugrás, nanbudo, szablyavívás, gyermek aerobik, virtuális játék és sport, sportaerobik, bridzs, fallabda, mediball, műkorcsolya, művészi görkorcsolya, gyeplabda, gyorskorcsolya. A Rippel Brothers Akadémia ismét külön sportági helyszínnel, a mozgásművészetnek igyekezett minél több rajongót megnyerni, Rippel Ferenc és Rippel Viktor a két napon folyamatosan jelen voltak a látogatók nagy örömére.

Neves sportszemélyiségekből egyik napon sem volt hiány a VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó vendége volt Cseh Laci, Turi György, Storcz Botond, Csabai Edvin, Kiss Tamás, Kovács Katalin, Szuper Levente, Majoros   Kőbán Rita, Pesuth Rita, Horváth Csaba, Pulai Imre, Wichmann Tamás, Hajnal András, Vincze Ottó, Vereckei Ákos, Rodenbücher István, Józsi György, Csizmadia Csaba, Kökény Bea, Szlimák Hajnalka, Russai Petra, Kovács Nóra, Szalay Balázs, Ifj. Tóth János és Havasi Joci.

Az esemény nagy újdonsága a technika sportágak szigete, melyet a SPORTIME Magazin munkatársai varázsoltak a helyszínre, így a Magyar Autósport Szövetség mind a hat szakágával meg lehetett ismerkedni, sőt a Talmácsi Motoros Iskola is képviseltette magát nagy sikert aratva a kissrácok, de a kislányok körében is (több mint 4000 tiszteletjegyet osztott szét az érdeklődők között!).

Szintén most először az érdeklődők a rendezvény honlapjára kattintva beleshettek a zajló esemény történéseiben, hiszen on-line közvetítésen keresztül a nagyszínpad látványa a virtuális térben is megjelent és bárki számára elérhetővé vált.

A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó esős idő ellenére szombaton is folyamatosan várta a családokat, nagyközönséget. 11 órakor az égiek – megbecsülve a sportágak, a nézők és a szervezők kitartását – eltolták a felhőket a sportközpont felől és szikrázó napsütéssel csalogatták, hívogatták a látogatókat az eseményre. A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó ismét kiállta a próbát és rossz időjárás ellenére ismét közel 15 000 résztvevőt vonzott.

A rendezvény házigazdája pénteken Siklós Erik, szombaton Hajdú B. István volt, mindketten izgalmas riportokkal, beszélgetésekkel színesítették a látványos sportos színpadi produkciókat.

A sportágakon túl ismét nagy sikert aratott az UNIVER busz, mely játékos kvíz kérdésekkel és sok-sok ajándékkal várta a gyerekeket. Az UNIVER Product Zrt. egyben hírt adott arról is, hogy folytatja „Nyerjen a mi iskolánk!” programját, melynek keretében a cég összesen nyolcmillió forinttal támogatja a nyertes oktatási intézményeket.  További információ: www.sulipont.hu

A látogatók nagy örömmel ropogtatták a 3x3 Egészségprogram ízletes almáit és kíváncsian kóstolgatták a Bio-Csiri csírafalatkáit vagy éppen az Extend Bar energiaszeleteket is, de a legkisebbeket még só-homokozó is várta a rendezvényen, mely rendkívül sok pozitív élettani hatással bír.

Nagyon népszerű volt a KINDER+Sport aktivitási helyszíne is, hiszen most egy kis akadálypályával települtek ki a rendezvényre, de folyamatosan igénybe vették a látogatók a Merkapt Kft. élő-csocsóját is. Kiállítóként részese volt az eseménynek a Nemzeti Sportszövetség, a BSI, a Sportelsősegély, a Spektrum Magazin, a Sportalkímia, a Navi-Med Sportantropometriai tanácsadás, a Military-tábor, a Suzuki Ház, a KÖBE és a Prémium Apartmanház.

Két kiállítás is várta a látogatókat, hiszen a májusi rendezvény Sportélmény fotókiállításába és a Kolonics György Emlékkiállításba is bepillanthattak a látogatók.

A Rehab Zrt. több kerekesszékkel is felvonult, így az épeknek is lehetőségük nyílt kipróbálni, milyen lenne, ha ilyen helyzetbe kerülnének. Szombaton a rendezvény vendége volt Gallyas Lakatos Ákos, aki nyitott gerinccel született, de mégis képes volt 135 kg kinyomni a Magyar Bajnokságon. Fekvenyomónk bizonyítja: kerekes székben ülve is van élet!

A budapesti rendezvényen a Pető Intézet virtuális játék és sport sátorral jelent meg. Az általuk elhozott játékok a fogyatékkal élőket nagyon sok sportág, mozgásforma átélésére, megélésére képessé teszi. „A Wii Fit például kifejezetten az erősen korlátozott mozgásúaknak jó, mert ők a távirányítót nem tudnák megfogni, viszont a lábukkal valamilyen mozgásra képesek, így a fit boardot egészen finomra hangolva tudják irányítani, és máris van sikerélményük. A pingpongot jobban szeretik, mint a teniszt, talán mert a tér kisebb és gyorsabb, izgalmasabb a játék…Vagy ott van például a futás. Képzeljük el, hogy milyen lehet egy kerekes székben ülő gyereknek látni, ahogy a keze mozgásával futásra készteti a figurát a kivetítőn.” „A játék szórakoztató és kreatív, minden a mozgáskoordinációról szól, és semmi nem a fogyatékról… A gyerekek minden idegszálukkal a játékra figyelnek, és észre sem veszik, mekkora erőfeszítést tesznek saját fejlődésük érdekében.” – mondta Sáringerné dr. Szilárd Zsuzsanna.

Összegezve a VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó igazán pazar és sokrétű programot kínált azoknak, akik kiléptek otthonuk négy fala közül és kiruccantak Kőbányára, de még szeptember utolsó hétvégéjén, szeptember 24-én és 25-én (pénteken és szombaton) is kínál két lehetőséget a sportágválasztásra az országos mozgalom, hiszen az ide év utolsó két helyszínén Nyíregyházán és Hódmezővásárhelyen még várják a látogatókat.

A téli szünet után, jövő tavasszal, azaz májusban ismét a sportágválasztásé lesz a pálya, hiszen akkor újra beindul a Nagy Sportágválasztó Budapesten és az idei évnél még több vidéki helyszínen is! A szervezők addig is várják a Budapesti Nagy Sportágválasztón szerzett élményeket elmesélő történeteket, írásokat „Én is sportágválasztó lettem” elnevezésű esszépályázatukra, amelyekkel értékes INTERSPORT ajándékutalványokat és sportos ajándékcsomagokat lehet nyerni!

További információ: www.sportagvalaszto.hu

 

 

 

Fotósarok