Szabadidő magazin - Világbajnokok Repülőnapja
Szabadidő magazin

Világbajnokok Repülőnapja

2010. szeptember 15. 21:12 |

Repüljön a világbajnokokkkal szeptember 26-án.

 Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg szeptember 26.-án,, vasárnap a Malév Repülőklub a Világbajnokok Repülőnapját. A nagyszabású rendezvény helyszíne a Dunakeszi Repülőtér lesz, ahol kedvező időjárás esetén akár kétezer érdeklődőt is vendégül tudnak látni. A repülőnap különlegessége, hogy a repülősport világbajnokai mellett a hazai sportélet nagyságai is tiszteletüket teszik, és ha már ott lesznek, akkor a levegőbe is emelkednek, természetesen a repülősport egyéniségeinek segítségével.

 

A rendezvény célja, hogy a repülősport bajnokait ismertebbé tegye, más sportágak bajnokait pedig közelebb hozza a látogatókhoz, mindezt a repülésen és egyéb szabadtéri programokon keresztül, egy repülőnap keretében. A Világbajnokok Repülőnapja szerves része a Dunakeszi Kulturális Örökség Napoknak és az érdeklődők személyesen találkozhatnak a sportolókkal, akiktől kérdezhetnek, illetve együtt is repülhetnek velük, számos repülőgéppel. A rendezvényre a belépés díjtalan.

 

Elfogadta a Malév Repülőklub meghívását – többek között – Gyenesei Leila, Tibolya Péter, Marosi Ádám, Gyurta Dániel, Kammerer Zoltán, Bárdosi Sándor, Katus Attila és Katus Tamás is, akik olyan nagyságokkal repülhetnek majd, mint Gulyás György, aki vitorlázó repülésben, Domokos András, aki vitorlázásban, valamint Tóth Ferenc, aki vitorlázó műrepülésben lett világbajnok és szerzett dicsőséget hazánknak.  A rendezvényen a műrepülő Európa-bajnok, Veres Zoltán is bemutatót tart, valamint igazán izgalmasnak tűnik, hogy a Rippel testvérek itt jelentik majd be következő világrekord kísérletük időpontját, helyszínét és programját is.

 

A Malév Világbajnokok Repülőnapján különleges és megható lesz, amikor Pegán Zoltán is a levegőbe emelkedik. A mozgássérült sportoló vitorlázás sportágban lett a világ legjobbja és egy sajnálatos repülőgép baleset miatt kényszerült tolószékbe. Kitartásból és küzdeni tudásból azonban jelesre vizsgázott és példaképnek tekinthető, ugyanis elképesztő energiákat mozgósítva megtanult vitorlázni és az angliai mozgássérült világbajnokságon legyőzhetetlennek bizonyult. Pegán Zoltán a helyszínen mesél majd élményeiről és az érdeklődők annak is szemtanúi lehetnek, amint a magasba emelkedik egy világbajnok társaságában.

 

A repülőnapon a Dunakeszi Kulturális Örökség Napok rendezvénysorozat keretében a helyszínen felállított színpadon a helyi csoportok szórakoztatják majd a közönséget. Bemutatkoznak majd néptánc, ugráló-kötél és tánccsoportok is, de a program része lesz a fiatalok körében elképesztő népszerűségnek örvendő BNF zenekar koncertje is.

 Fotó: Czine Zoltán

Fotósarok