Szabadidő magazin - Magyar Sajtófotó Kiállítás
Szabadidő magazin

Magyar Sajtófotó Kiállítás

2021. július 17. 22:05 |

Szabadtéren.

 

 Rendkívüli idők kreatív megoldásokat kívánnak. A 39. Magyar Sajtófotó Pályázat anyagából rendezett 39. Magyar Sajtófotó Kiállítást szabadtérre költöztették szervezői, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Capa Központ.

 

 

A körülményekhez így alkalmazkodva, a megszokott színvonalon, mindenki biztonságára ügyelve mutathatják be a tavalyi esztendő legjobb, legérdekesebb sajtófotóit. A Műcsarnok segítő szándékát elfogadva, az ország legnagyobb kiállítási csarnoka mellett, a Hősök teréről indítva, az Olof Palme sétány elejére telepített új installáción nézhetik meg – ezúttal az összes díjazott fotográfiát – az érdeklődők.

 

A megnyitóra, amely szokás szerint ünnepélyes díjátadó is egyben, a Műcsarnok lépcsőin került sor, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt. Megnyitó beszédet mondott Erdei Anna immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese.

A tárlat, Szigeti Tamás rendezésében, augusztus 15-ig – természetesen ingyen – látogatható.

A megnyitón adják át a Capa Központ által a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya partnerségével alapított Fotóriporteri Életműdíjat is az idei díjazottnak, Benkő Imrének.


A Magyar Sajtófotó Pályázat portálján (https://www.sajto-foto.hu) látható a MÚOSZ-nagydíját elnyert fotóriporterrel valamint három másik díjazottal készült videóbeszélgetés. 

Már megvásárolható a pályázat anyagából készült, minden esztendőben megjelenő, Az év fotói című album, amely a Műcsarnok könyvesboltjában illetve a Capa Központban is kapható .

 

A kiállítás augusztusban Debrecenben, szeptemberben Gödöllőn, majd Békéscsabán is – szintén szabadtéren – látható lesz.

 

 

Egy hét múlva nyílik a Magyar Sajtófotó Kiállítás – kultúra.hu


Fotósarok