Szabadidő magazin - Apostol 50
Szabadidő magazin

Apostol 50

2021. október 18. 17:50 |

Jubileumi nagykoncert

 


2021. október 24. (vasárnap), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2021. október 24-én a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek. A koncerten közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola gyermekkara.

 

Történetük 1970 nyarán kezdődött. Az akkor még komolyzenei tanulmányaikat folytató diákokat hamar megfertőzte a beat mozgalom, nyitottak voltak az új zenei stílusokra is. A salgótarjáni Országos Könnyűzenei Fesztivál megnyerése, valamint az első rádió és lemezfelvétel arra ösztönözte a csapatot, hogy ezek után már ne csak hobby zenekar legyenek. Annál is inkább, hiszen az Apostol név egy zenei „igehirdetést” tűzött ki céljául.

 

Az első átütő sikert az „Okosabban kéne élni” című dallal érték el, s amikor Meződi József csatlakozott hozzájuk, különleges hangszínével hamar belopta magát a közönség szívébe, így a sikerük tovább folytatódott. A zenekar egyedi stílusa hamar kikristályosodott, hiszen az addig jazzrockot játszó csapat, a szórakoztató könnyűzene felé fordult, és sorra születtek a nagy slágerek, a „Nehéz a boldogságtól búcsút venni”, a „Nem tudok élni nélküled” vagy az „Eladó kiadó most a szívem” és a többi, amiket a mai napig szívesen hallgat, dúdol mindenki.

 

Fontos időszak volt az életükben a színházi zene is, számos sikeres produkcióban működtek közre, ám a koncertezést soha nem hagyták abba, sorra írták az új dalokat is. Sikerük napjainkig töretlen, titkuk valószínűleg a közérthetőség, hiszen dalaikkal megérintik az emberek szívét: azokról az érzésekről, élethelyzetekről énekelnek, zenélnek, amiket mindannyian átéltünk már vagy átélünk majd. A közönség szeretete mindig elkísérte őket, ez az, ami erőt és biztatást adott nekik a munkához. Folyamatosan koncerteznek, eddig közel tízezer koncertet adtak itthon és külföldön, számos arany- és platinalemez, hazai és nemzetközi díj birtokosai.

 

A 2021. október 24-i jubileumi nagykoncertjükön egy időutazás részese lesz a közönség. Felidézik a zenekar korszakait és meglepetésekkel is készülnek, sőt, olyan dalokat is eljátszanak, amiket koncerteken nem, vagy csak ritkán hallani. A műsorból természetesen nem maradnak ki a mindenki által ismert örökzöld slágerek sem, s ne feledjük az Apostol együttes üzenetét, „Halld a szívek dallamát, úgy élj, hogy te is halld szavát”

 

Jegyek: https://apostol-50--arena-koncert.broadway.hu/2021-10-24-20-00

 

Fotósarok