Szabadidő magazin - Öko Zsibongó
Szabadidő magazin

Öko Zsibongó

2021. december 21. 22:24 |

A Fűvészkert családi rendezvényei

 



2022-ben is folytatódika programsorozat.

 

 

Idén összesen öt alkalommal rendezték meg a Füvészkertben az Öko Zsibongót. A környezettudatos családi programsorozat augusztusban indult, és az idei utolsó eseményen, december 5-én a Bio Mikulás programon vehettek részt az érdeklődők.

Augusztustól decemberig összesen 7 000 látogató és több mint 130 kiállító volt jelen az Öko Zsibongón, melyet januárban nem rendeznek meg, de a szervezők már most készülnek a februári eseményre.

„A programnak óriási sikere van, kiállítóknak és látogatóknak egyaránt valódi élmény. Tapasztalataink és a visszajelzések szerint nagy szükség van az ilyen jellegű eseményekre. A cél, hogy a városi embert kimozdítsuk a természetbe, minőségi élménnyel gazdagodjon kicsi és nagy egyaránt. A résztvevők játszva tanulják meg az egészséges életmód, a környezettudatosság csínját-bínját” – árulta el Kovács Magdi, a program ötletgazdája.

A rendezvény mottója: kerttől az asztalig

Ez azt jelentette, hogy közvetlenül a termelőkkel is találkozhattak a látogatók, akik a mentes, sőt, akár mindenmentes finomságokat meg is vásárolhatták.

„Megmutattuk, hogy lehet finom, ami egészséges. Az Öko Zsibongó alkalmain vendégünk volt többek között Gyenesei Leila öttusázó, sífutó és Tóth Ildikó vízilabdázó olimpikon. A programon megismerkedhetek a vendégek Hajdúnánás, a Mátra, Baranya megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a Nánási Portéka termelőinek, Eger és környékének, Dány és vidékének, valamint a Balaton-felvidék termelőinek áruival és ízeivel” – mondta Kovács Magdi.

Bio Mikulás, aki bio-gyümölcsszeleteket osztogatott

Az Öko Zsibongó az agrárminiszter fővédnöksége alá tartozik, és a Csak a Nőknek Magazin, illetve a Nők Világa Nonprofit Kft. szervezték meg minden hónapban. Decemberben úgy időzítették a rendezvényt, hogy a Mikulással is találkozzanak a gyerekek. Egészen pontosan egy Bio Mikulással.

„A Bio Mikuláshoz érkezett gyerekek énekükkel, versükkel belopták magukat a Mikulás szívébe, aki bio-gyümölcsszeletekkel jutalmazta az előadásukat, a DM jóvoltából.
A programon több mint 750 gyerek vett részt, akik 20 állomást látogathattak meg. Volt homoktövis, gluténmentes falatok, vegyszermentes forralt bor és meleg tea” – árulta el a program főszervezője.

Kívánságfal vágyakkal, február tervekkel

„A környezet- és az egészségtudatosság mellett számunkra fontos az edukáció és a célalkotás is. Ennek jegyében telt a Madártani Egyesület workshopja, ahol a gyerekek megtanulhatták a madarak téli etetésének csínját-bínját, de a New Way Diet által az egészséges étkezés is a főszerepbe került. Az est fénypontja a kívánságfal volt, amire a vendégek felírhatták a kívánságaikat. Ezek néha megmosolyogtató, néha szívbemarkoló vágyak voltak” – mondta Kovács Magdi, aki azt is elárulta, hogy 2022-ben folytatják az eseménysorozatot újabb és újabb programokkal, kiállítókkal, különböző tájegységek finom ízeivel.

A tervek szerint februárban nagy farsangi mulatsággal kezdenek.

Leírás: https://newsletter.akoczka.com/open.php?M=1162&L=1&N=774&F=H&image=.jpg

Fotósarok