Szabadidő magazin - Partért kiáltó
Szabadidő magazin

Partért kiáltó

2022. január 6. 17:50 |

Megjelenés előtt a Platon Karataev zenekar dalszövegei.

 

A Partért kiáltó Balla Gergely szövegeit tartalmazza, melyeket a Platon Karataev zenekar dalaihoz készített: az azonos című, és szintén január végén bemutatásra kerülő új lemezének dalszövegeit.


 

 

 

A Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev már 2016-os feltűnésekor erős dalokkal jelentkezett. Az eddigi két nagylemez, a telt házas koncertek, a sikeres hazai és külföldi turnék, valamint a sokmilliós Spotify-hallgatottság igazolta a várakozásokat.

Mint 2021. december 30-án a közösségi médiában írták, mozgalmas év áll mögöttük: A nyáron felléptünk a kedvenc fesztiváljainkon (Fishing, Bánkitó, Campus, Ördögkatlan, Kolorádó, Strand, Művészetek Völgye, BudaörsFeszt, Gyulai Várszínház, stb), és telt házas koncerten mutatkozunk be a MÜPÁ-ban, egymás után kétszer is megtöltöttük az a38 Hajót, és a Kobuciban is rengetegen voltunk. Játszottunk Szegeden, valamint a csodálatos Elefánttal Debrecenben, Pécsett és Kecskeméten, az őszt egy csonka német turnéval zártuk, ami után az év vége kifelé kicsit csendesebbnek tűnhet, de a háttérben rengeteg izgalmas dolog készülődik! Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában velünk tartott ebben az évben, reméljük, találkozunk jövőre is!

Januárban érkezik a Platon Karataev harmadik nagylemeze, a Partért kiáltó, mely a zenekar első, teljesen magyar nyelvű anyaga lesz. A dalok a létezés magját járják körül, módosult tudatállapotokon, önmagunkkal és elmúlással való szembenézésen keresztül.

Lemezbemutató: 2022. január 28., péntek, 19:00


https://www.praekiado.hu/termek/partert-kialto/

Az illusztrációkat, a szövegképeket és a borítót Dobos Emőke tervezte. A záró szöveget Győrffy Ákos írta. Fülszöveg: Vecsei H. Miklós. A szerkesztő Péczely Dóra, a szövegeket L. Varga Péter gondozta. Könyvmenedzser: Balogh Franciska.

 

Prae Kiadó
www.praekiado.hu
https://www.facebook.com/PraeKiado

Újdonságok a Prae Kiadótól

https://www.praekiado.hu/ujdonsagok/

Fotósarok