Szabadidő magazin - Fővárosi Nagycirkusz
Szabadidő magazin

Fővárosi Nagycirkusz

2022. április 13. 19:45 |

RAIN – Esőcirkusz

 

Három különleges műsor a cirkuszban

 

A Fővárosi Nagycirkusz nyáron két különböző műsorral várja a közönséget egészen szeptemberig: a hét öt napján matiné időben egy különleges vízi cirkuszi show-val, pénteken és szombaton este pedig egy felnőtteknek szóló, exkluzív műsorral. Május elején pedig egy igazi világszenzációval: a vietnámi A O Show-t május 5-8. között hat alkalommal tekintheti meg a közönség a Fővárosi Nagycirkusz mellett felállított cirkuszsátorban.


RAIN – Esőcirkusz

2022. április 9. – szeptember 18.

Összezavarodott a világ. Az emberek egyre többet szidták egymást, szaporodtak az ellentétek, a szomszédok egymásnak estek, a barátságokba méreg csorgott, harag és gyűlölet felhői borították be a palaszürke egeket. Háborúk törtek ki, lövések és robbanások kergették el otthonaikból a családokat.

S ekkor lenézett a Földre az Úristen, és elszörnyülködött. Összehívta hát az angyalokat, hogy repüljenek szét a négy égtáj felé és trombitáikkal keltsenek vihart, idézzenek sűrű esőfellegeket és hulljon az eső. Olyan eső, mely kristálycseppjeivel elmossa az ellentéteket, feloldja a keserű könnyeket, begyógyítja a sebeket, kitisztítja az indulatokat az emberek lelkéből, békét hoz újra a teremtett világba.

Az eső a megtisztulás és az újjászületés jelképe – évezredek óta. A termékenység és a gyógyír a szárazságtól sebes földnek és az indulatoktól sebzett léleknek. Az eső elmossa a bánatot és a tragédiákat, s cseppjei új életet hoznak: tisztábbat, szebbet, virágzóbbat.

A Fővárosi Nagycirkusz RAIN – Esőcirkusz című új műsorában ezt az esőt idézzük meg: műsorunk egy cirkuszi imádság a békéért és a megtisztulásért, a kegyelemért és a megbocsátásért. Imánk azért, hogy a világ egy szebb és jobb hely legyen, az emberek szívéből pedig úgy párologjon el a harag és gyűlölködés, ahogy a tavaszi zápor faleveleken megpihenő vízcseppjei az első meleg napsugarak hatására.

Műsorunk a békéről és a békéért szól – mely az elmúlt évtizedekben nem volt aktuálisabb, mint amennyire ma az. A cirkuszban nem számít a nemi-, faji-, vallási-, nemzeti hovatartozás vagy a politikai ideológiák. A cirkusz teljes világot átfedő ernyője alatt mindenki egyforma. Ezért műsorunkban ukrán, orosz, fehérorosz és magyar artistaművészek lépnek porondra.

Egyedülálló szökőkútrendszer a porondon!

A különleges vizes technikának köszönhetően újfent egy káprázatos vízi cirkuszi show-t láthat a közönség Budapesten. Az ismerős porond hol fényjátékos szökőkúttá, hol csendes tóvá, hol háborgó tengerré változik át – így egészítve ki a fellépő művészek csodálatos produkcióit. Négy kamion szállította a közel 80 tonnányi szerkezetrendszert Magyarországra, hogy a Fővárosi Nagycirkusz porondján felépülhessen a különleges, hozzávetőleg 700 fúvókából álló, süllyesztő- és emelőrendszerrel ellátott szökőkút. Néhány napon belül a manézs egy hatalmas, monumentális méretű medencévé alakult át, amelyet közel 11.000 liter vízzel töltöttek fel egy 300 méter hosszú csőrendszer segítségével.

Nagy odafigyelést igényel a víz állandó +27 Celsius fokon tartása is mind az artisták, mind pedig a technika védelmében. A kábelek bevezetése speciális szigetelésű csöveken keresztül történik a víz alá, ahol egy nagy hidraulikus rendszert üzemeltető berendezés is megtalálható. Az igazi látványelem a közel 700 darab fúvókán feltörő víztömeg, amely akár 18 méteres magasságokba is felcsaphat. Mindennek a megvilágítása igazi kihívás a víz fényelnyelő és fénymegtörő képessége miatt.

A műsor fellépői

A Sarychevs egy igazán látványos dupla sitz produkcióval érkezett Közép-Európa egyetlen, egész évben nyitva tartó kőcirkuszába! Az artistaművészek légies neon pillangókként szárnyalnak a levegőben.

Pippa és Bobby mókás gegjei helyzetkomikumokra épülnek, amelyeket a való életből merítenek. Ötletes bohóctréfáikba játékos kutyusaik is besegítenek. Vigyázat, kemény támadás a rekeszizmok ellen!

 

Kecsesség, erő és szépség elevenedik meg Maria Bakalkina handstand produkciójában. Egy hatalmas zongorán csendülnek fel a csodálatos melódiák, miközben Anastasiia a test húrjait zengeti. Rendkívüli egyensúlymutatványokat láthatunk tőle, mindezt a hangszer tetején.

Vitalii Zaetz és Margarita Nikulina új szintre emelték a perzs zsánert! Vitalii a homlokán egyensúlyoz a perzs rúddal, aminek a tetején kolléganője mutatja be a trükköket. Ez már önmagában is elképesztő teljesítmény, ám Vitalii egy kifeszített, vékony rúdra is felviszi a partnerét, majd a rúddal együtt további magasságokba emelkednek. A szám elképesztő egyensúlyérzékről, erőről és bizalomról mesél. 

Elképesztő trükkök Nikita Pavlov és Aliaksandra Vishneuskaya szenvedélyes és veszélyes levegőszámában, amely megjeleníti a férfi és nő között fennálló eltéphetetlen köteléket, a vonzást és az egységet.

Lazaság és könnyed elegancia jellemzi Danil Giniborg és Aleksandr Plishkin swing stílusú hand to hand produkcióját. Jó fizikai kondíciót és odafigyelést igénylő számukban bebizonyítják, hogy a csapatmunkának köszönhetően egységben az erő.

 

 

Fotósarok