Szabadidő magazin - Európai Hidak fesztivál
Szabadidő magazin

Európai Hidak fesztivál

2022. július 16. 17:44 |

BUDAPEST-AMSZTERDAM

    BUDAPEST-AMSZTERDAM

     

     

     

     

    A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös fesztiválja minden évadnyitánynak izgalmas ízt ad: klasszikus zenei koncertek mellett jazz- és populáris zenei programok, továbbá filmvetítések is várják az érdeklődőket. A 2013-ban útjára indult eseménysor középpontjában minden alkalommal olyan ország, illetve országcsoport állt az elmúlt években, amely sokszínű, gazdag kultúrával és jelentős zenei hagyományokkal rendelkezik – egy ország muzsikája ugyanis lakóiról is sokat elmond. 2021-től a fesztivál koncepciója megváltozott: bár a fókusz ezután is Európán marad, ezen belül egy-egy jelentős kulturális központtal alakítunk ki partnerkapcsolatot, és közösen szervezünk rendezvényeket mindkét helyszínen, ezzel segítve elő a két ország közötti koprodukciók létrejöttét.

    Idén szeptemberben az amszterdami Concertgebouw lesz partnerünk, vagyis Budapest–Amszterdam híd épül. Az Európai Hidak fesztivál egyik csúcspontja lesz az Amszterdami Concertgebouw Zenekarának hangversenye Fischer Iván vezényletével, de fontos szerepet kap a továbbiakban is a műfajok közötti átjárhatóság, ezzel is tovább építve a hidat klasszikus és jazz, régizene és kortárs zene között. Erre izgalmas példa lehet az Orgonapárbaj, mely során a holland Sietze de Vriesnek és a Müpa orgonakoncertjeit is szerkesztő Fassang Lászlónak több stílusban és műfajban is össze kell majd mérnie improvizációs képességét, és ezúttal is lesznek filmvetítések (melyek során nemcsak holland rendezőket és operatőröket idézünk meg, de a németalföldi festészet olyan nagy alakjait is, mint Rembrandt vagy Vermeer), valamint holland és magyar zenészek közreműködésével izgalmas jazzkoncertek és könnyűzenei produkciók.

  • Párizs, Texas (Paris, Texas; 1984)

    2022. szeptember 17. 19:00
    Előadóterem
    Jegyárak:
    1600 Ft
  • Leány gyöngy fülbevalóval (Girl with a Pearl Earring; 2003)

    2022. szeptember 18. 19:00
    Előadóterem
    Jegyárak:
    1600 Ft
  • Dawn Brothers - Ripoff Raskolnikov Band

    2022. szeptember 18. 20:00
    Fesztivál Színház
    Jegyárak:
    3500
    3900
    4900 Ft
  • Postma/Fenyvesi/Renfrow: Common Spirits

    2022. szeptember 21. 20:00
    Fesztivál Színház
    Jegyárak:
    3500
    3900
    4900 Ft
  • Budapesti Fesztiválzenekar

    2022. szeptember 22. 19:45
    Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
    Jegyárak:
    3300
    5500
    6900
    9800
    11000
    15500 Ft
  • Budapesti Fesztiválzenekar

    2022. szeptember 23. 19:45
    Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
    Jegyárak:
    3300
    5500
    6900
    9800
    11000
    15500 Ft
  • Fekete könyv (Zwartboek; 2006)

    2022. szeptember 24. 19:00
    Előadóterem
    Jegyárak:
    1600 Ft
  • Fischer Iván és az Amszterdami Concertgebouw Zenekara

    2022. szeptember 24. 19:30
    Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
    Jegyárak:
    4900
    6900
    9500
    12500
    15500 Ft
  • Éjjeli őrjárat (Nightwatching; 2007)

    2022. szeptember 25. 19:00
    Előadóterem
    Jegyárak:
    1600 Ft
  • Joep Beving

    2022. szeptember 25. 20:00
    Fesztivál Színház
    Jegyárak:
    3500
    3900
    4900 Ft
  • Orgonapárbaj Sweelinck emlékére

    2022. szeptember 28. 19:30
    Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
    Jegyárak:
    2500
    3500
    4900
    6500 Ft

 

Fotósarok