Szabadidő magazin - Rózsakert
Szabadidő magazin

Rózsakert

2022. július 18. 17:44 |

Park nyitó Siófokon

 

Főszezonra átadták Siófok megújult emblematikus helyszínét a Rózsakertet, ahol több, mint 6000 tő rózsa illatosítja be a parkot, a parton pedig egy egyedülálló vízalagúttal bővített szökőkút várja a látogatókat.

A siófoki Hajóállomás mellett fekvő Rózsakert és az onnan induló parti sétány a helyi lakosok és a Siófokra látogató vendégek által is igen kedvelt parkja a városnak, amit egész évben több ezren keresnek fel.

 

A ma is látható Rózsakertet az 1930-as évek elején alakították ki, melynek mostani, több lépcsőben történő felújítását a tavalyi évben kezdte meg Siófok Város Önkormányzata saját forrásból.

A parti sétány a tavalyi évben a nyári szezonra megújult, melynek keretében elkészült a térkőlapokkal burkolt sétányrész, mely a Rózsakertet a Porecs térrel köti össze. A körülbelül 4 m széles és közel 400 méter hosszú sétány 17 új közvilágítási kandeláberrel, padokkal és hulladékgyűjtőkkel egészült ki. Az elkészült területen az idelátogatókat ingyenes wifi hálózat fogadja. A projekt I. ütemében a sétány felújítására a város közel bruttó 94 millió Forint összeget fordított.

 

A tavaly elkészült sétány után idén tovább folytatódott a Rózsakert megújítása, melyet az Önkormányzat tulajdonában álló Siókom Nonprofit Kft. és az általa megbízott alvállalkozók kiviteleztek. A II - III. ütem során a park rózsalugasos része megújult, aminek keretében egy korabeli rózsakert került kialakításra modern stílusban. A Rózsaligetben a régi pergolát felújították és további új, modern rózsafuttató pergolák is elhelyezésre kerültek. A kivitelezés során a kertben új gyepszőnyeget helyeztek el, és zöld növényekkel, rezisztens fajtájú rózsákkal, egynyári virágokkal egészítették ki a zöld felületeket. A parkban közel 11.000 db növényt ültettek, melyek közül 6.000 tő rózsa található, közülük 70 féle rózsafajtában lehet gyönyörködni és a park további különlegessége a 6 db mocsárciprus fa. A kertben automata öntözőrendszer gondoskodik a növények megfelelő vízfelvételéről, a belső sétányrendszerben új, modern közvilágítás került kiépítésre és új utcabútorokat és hulladéktárolókat kapott a liget.

 

A díszkert és a parti sétány ékessége a kb. 500 m2-es központi szökőkúttér kialakítása, mely 3-féle módon nyújt páratlan élményt. A középső, kör alakú, fúvókákkal ellátott részben változó magasságú vízsugarak futnak körben, a kör alakú rész mellet két oldalt pedig 14 db alacsonyabb vízsugár nyújt a gyerekeknek élményt és szórakozást. A szökőkút egyedisége a 12 m hosszan, íves formában futó vízsugár, mely a Balatonba lövelli a vizet alagutat formázva, így séta közben egy vízi alagútban érezhetjük magunkat. A szökőkutat fény- és hangjáték teszi még különlegesebbé. A szökőkút mellett annak felületéből kivágott 22 db ún. növénykazetta került kialakításra, melyeket színes, egynyári növények díszítenek.

 

A Rózsakertben került elhelyezésre a tavalyi évben Varga Tamás szobrászművész által készített szobor is, mely méltó emléket állít Siófok Város Díszpolgárának, Varga Imrének, a művész édesapját ábrázoló köztéri bronzszobor alkotással a padon mellette helyet foglaló Sió tündér kompozícióval.

 

A II – III. ütem felújítása 340 millió Ft-ból valósult meg, melyhez az állam 272,2 millió Ft-tal járult hozzá támogatásként. A vírushelyzet okán bevezetett kormányzati intézkedések következtében elszenvedett anyagi károk enyhítésére 272,2 millió Ft támogatásban részesült Siófok városa, melyet célzottan a Rózsakert felújítási munkáinak folytatására fordított, a fennmaradó összeget saját forrásból tette hozzá a város, hogy egy újabb szép, zöld területtel gazdagodjon Siófok.

 

A későbbi projekt keretében, a IV. ütem során tovább szépül a park, új köntösbe öltözik, közösségi terekkel egészül ki, az Isztria sétány platánfákkal szegélyezett sétaútja is megszépül.

 

Az elkészült beruházással a város célja, hogy a megújult központi elhelyezkedésű Rózsaliget modern, kellemes környezetben fogadja a város és a Balaton szerelmeseit. 

 

A Rózsakert a 2022-es nyári főszezonra, köszönhetően a több ütemben elkészült beruházásnak, a nyár fővárosához méltó modern pompában, várja az idelátogató turistákat és a város lakosait.

 

 

Fotósarok