Szabadidő magazin - Külkörút
Szabadidő magazin

Külkörút

2022. augusztus 8. 16:59 |

a Népszínház-negyed programsorozata


 

Szlogenek helyett valódi városkép-formálásra és közösségépítésre vállalkoznak a Budapest Tuning pályázatának nyertes csapatai.

 

 

 

A projekt a Budapest Brand nZrt. és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében 2022-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy a város lakóival közösen turbózzák fel Budapestet.

 

 

A felhívásra 85 pályázat érkezett, a kiírás szerint különleges városélményt nyújtó kulturális programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósításával lehetett jelentkezni. Az egyik nyertes a Népszínház utcában és környékén megvalósuló Külkörút projekt.

 

A Külkörút a kezdeményezők szándékai szerint megváltoztatja a Népszínház-negyedről alkotott képet. Többé ne számítson bátorságnak, ha a Blahán túlra indulunk, ezen a sztereotípián szeretnének változtatni a szervezők. A várost megmozgató akció nem csak megszólítja a helyieket, de izgalmas programokat kínál minden budapestinek, és nem utolsósorban párbeszédet indít el a környék jelenével és jövőjével kapcsolatban.

A projekt mögött a kerületben működő Kastner Kommunity kávézó és közösségi tér, a Rákóczi téren galériát és vintage boltot működtető Oltai Kata kurátor, művészettörténész és a Népszínház utcai kötődésű civil csapat Petrik Bence, Széplaki Márk és Kehrer Ádám állnak. A helyzetbe hozott terület már most is nyüzsgő tereivel azt az arcát mutatja, ami a századfordulós Budapest sajátja volt. Az augusztusban induló és őszig tartó eseménysorozat további lehetőségeket biztosít a szórakozásra és a kikapcsolódásra. A három fő helyszín a Népszínház utca, a II. János Pál pápa tér és a Teleki tér, ahol összekapcsolódhat a tősgyökeres generáció az újonnan beköltöző fiatalokkal és a városrész iránt érdeklődő urbánus közönséggel. A közösségi projekt célja a negyed újrafelfedezése, újjáélesztése és a közös kulturális identitás megerősítése, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a budapestiek magukénak érezzék a köztereket.

 

A Kastner Kommunity csapata már el is indította projektjét, ami nem más, mint egy II. János Pál pápa téren megvalósuló Piknik pont. Az augusztustól egészen október elejéig tartó akció Budapest zöldebb arcát mutatja meg a négyes metró megállója mögött, ahol piknik-terasszal és pihe-puha air sofákkal kedveskednek a kikapcsolódni vágyóknak, a különleges családi program keretében pedig a babákat és álmos szüleiket élő klasszikus zenés relaxációs programmal igyekeznek ellazítani, az elkötelezett munkavállalókat pedig szabadtéri live DJ-s, laptopos közösségi irodázás várja.

A szervező Kastner Kommunity mint kávézó és kreatív közösségi tér ezekkel a programokkal is ösztönözni szeretné a Pápa park aktív használatát. A szervezett eseményeken túl lehetőség van a Kommunity kávézójából kaució ellenében ingyenesen air sofákat és piknik asztalkákat kölcsönözni és kivinni a parkba, ami mellé jólléti csomagokban specialty kávé, kézműves üdítő is vásárolható, de a piték és szendvicsek különböző kombinációjával még tovább fokozható az élmény.

Augusztus 3-án tartották a babás chill klaszikusan első eseményét, amikor a babák 60 percen át szabadtéren pihenhetnek, a mamák és papák pedig az air sofákon nyújtoztathatják ki elgémberedett tagjaikat, mindezt relaxáló komolyzenei aláfestéssel. A Piknik pont október 8-ig üzemel a Pápa téren.

 

A Külkörút együttműködés csúcspontja az október 7. és 9. közötti hétvége lesz, amikor mindhárom csomóponton találkozhatunk majd programokkal.  A TELEKITANGÓ projekt Oltai Kata művészettörténész vezetésével egy új kulturális kezdeményezés első állomása lesz, ami október 7-től 9-ig a Teleki tér “tangóságát”, egykori pezsgő, multikulturális vásártér jellegét megidézve hozza lendületbe a főváros egyik leggazdagabb helytörténettel rendelkező központját.  Az ún. good neighborhood [jó szomszédság/ jó környék] projektek, a helyieket és az újonnan ide költözőket bevonó, és a helyi kulturális identitást erősítő szemléletét honosítják meg a programmal. Az októberi hétvégén lesz köztéri és beltéri kiállítás a tér és környékének múltjáról, a téren álló házakon külső installációkkal jelenítik meg azok történetét, szereplőit, legyen szó lakászsinagógáról vagy André Kertész édesanyjának kávéméréséről. Hétvégén felpezsdül a bolhapiac és több intellektuális séta és előadás segíti közelebb hozni a múltat és a jelent, összekapcsolni helyit és máshol lakót, fiatalt és időst.

 

Ugyanezen a hétvégén a terület másik pontján tartják a szintén Külkörutas eseményt, a Nép-szín-ház Járdafesztivált, ami a gasztronómiát, a zenét és a civil jelenlétet helyezi a középpontba. Október 8-án és 9-én a Népszínház utca különböző pontjain zenés, kulturális és gasztronómiai eseményekkel találkozhatunk kora délutántól egészen este 8 óráig. A Járdafesztivál egy alulról szerveződő, helyi erőket megmozgató zenei, gasztronómiai civil dzsembori, ahol a szervezők célja, hogy bemutassák: városi környezetben és a profitmaximalizálás igénye nélkül is lehet olyan eseményt rendezni, ahol az emberek jól érzik magukat.

 

 

 

Budapest Tuning

A Budapest Tuning segítségével 10 kisebb, 3 000 000 Ft-os projekt és 3 nagyobb, 10 000 000 Ft-os projekt valósul meg 2022-ben; a Budapest Bike Maffia tizennegyedikként kapott különdíjat, a teljes projekt összköltsége 60 000 000 Ft. A pályázaton 85 pályázó indult, a shortlistre húszan kerültek fel. A Budapest Tuning zsűrijében helyet kapott Eke Angéla színművész, Balogh Samu, Budapest főpolgármesterének kabinetfőnöke, Fazekas Dorothy, a Budapest Brand nZrt. gazdasági divízióvezetője, Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és Zsendovits Ábel, a Szimpla alapítója.

 

Kastner Kommunity

Reklámügynökség. Ha ezt halljuk, sok munkával nagy bevételt elérő különlegesen kreatív szakemberekre gondolunk, akik reklámokat gyártanak. De mi van akkor, ha egy reklámkészítő vállalat a kreativitását a köz szolgálatába állítja, ha több akar lenni, mint a fogyasztói társadalom támogatója? A Kastner reklámügynökség nem csak azért választotta új irodája helyszínéül a Józsefváros szívében található épületet, mert új helyet keresett, a kiválasztáskor legalább ilyen fontos szempont volt az is, hogy olyan közösségi térként üzemelhessenek, amiből az itt dolgozó kreatív szakemberek és a környék lakói egyaránt profitálhatnak. A Kastner nemzetközi reklámügynökség az egész világon támogatja, hogy az egyes országokban működő Kastner leányvállalatok többek legyenek szimpla reklámügynökségnél. A magyarországi kirendeltség irodájával kapcsolatban a kezdetektől közösségi irodában gondolkoztak, és olyan valódi életteret szerettek volna létrehozni, ami nem egy világtól elzárt elegáns helyszín, hanem egy élettől nyüzsgő, egyben a világ és a mindennapok realitását tükröző tér. A nyolcadik kerület és a II. János Pál pápa tér pedig ezeknek a kitételeknek maximálisan megfelelt.

 

 

 

Fotósarok