Szabadidő magazin - Nyitott kapuk
Szabadidő magazin

Nyitott kapuk

2022. augusztus 19. 17:42 |

Augusztus 20-án a Pannonhalmi Főapátságban

 

Szent István király ünnepe, augusztus 20-a kiemelt esemény a Pannonhalmi Főapátságban, hisz a monostor és hazánk története szorosan összefonódik.

 

 

Első királyunk édesapja, Géza fejedelem 996-ban telepített szerzeteseket a Szent Hegyre. A fejedelem halála után azonban fiára, Szent Istvánra maradt a feladat, hogy valóban keresztény országot építsen. Az első templomban – amelynek alapfalaira a mai bazilika épült – kérte István, Szent Márton közbenjárását és Isten segítségét a Koppány elleni döntő csata előtt. Itt elhangzott szavait őrzi az alapítólevél is. István a monostor első apátját Szent Asztrikot küldte Rómába a pápához, aki a hagyomány szerint egy koronát küldött a főpappal, ezzel elismerve a keresztény magyar királyságot. Szent István számos alkalommal járt a pannonhalmi bencés szerzeteseknél. Fia, Imre herceg tanítását is rájuk bízta. Szent István örökségét ma is élő hagyományként őrzi a szerzetesközösség – ahogy azt a király meghagyta – minden nap imádkoznak hazánk fennmaradásáért.

 

Augusztus 20-án a Pannonhalmi Főapátság kinyitja kapuit a vendégek előtt. A Szent Márton-bazilika és a kerengő, a Főapátsági Könyvtár és a Főmonostori Kiállítótér 9.00-18.00 óra között díjmentesen látogatható, a meghirdetett tárlatvezetések és előadások kivételével.

 

Az ünnepi szentmisén és az imaórákon a Főapátság bemutatja Szent István csontereklyéjét, a 10 órakor kezdődő liturgia után pedig kenyéráldáson is részt vehetnek a vendégek.

 

A teljes ünnepi program online is elérhető: https://foapatsagiturizmus.hu/termek/szent-istvan-kiraly-unnepe/

 

PROGRAM

 

10.00

Ünnepi szentmise a Szent Márton-bazilikában. A liturgiát Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapátvezeti. A liturgiát követően Szent István Pannonhalmán őrzött csontereklyéjének bemutatása

 

10.00–17.00

A TriCollis Fogadóépület 2. emeleti vetítőtermében minden egész órakor „Pannonhalma – ezer év jelenidő; filmvetítés (befogadóképesség max. 40 fő, helyek érkezési sorrendben) – időtartam: 20 perc

 

10.00–17.00

A Főkapu melletti gyerekvetítőben minden egész órakor családi program kisfilmmel és makettépítéssel (befogadóképesség max. 25 fő, helyek érkezési sorrendben) – időtartam: 20 perc

 

11.00–17.00

A Pannonhalmi Főapátság pincészetében minden egész órakor ingyenes szakvezetéses borászati látogatás kezdődik a szabadtéri kóstolóteraszról indulva. A pincészet kóstolóteraszán lehetőség nyílik az apátsági borok megvásárlására, illetve fogyasztására az aktuális itallap szerint – időtartam 40 perc

 

11.30

Új kenyér megáldása az ünnepi szentmise után

Helyszín: Szent Mór-szobornál

 

11.30

Szent István nyomában – tárlatvezetés a Főapátsági Könyvtárban – időtartam 30 perc

Vezeti: Tanai Péter igazgató – Pannonhalmi Főapátsági Múzeum

Helyszín: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

Előzetes regisztrációhoz és jegyvételhez kötött: info@osb.hu

Létszám: 35 fő

Belépőjegy: 1000 Ft/fő

 

11.30

Illatmúzeum – tárlatvezetés – időtartam 40 perc

Gyülekező a Gyógynövénykertben, a Teaháznál

Előzetes regisztrációhoz és jegyvételhez kötött: info@osb.hu

Létszám: 20 fő

Belépőjegy: Felnőtt: 1000 Ft/fő; diák, nyugdíjas: 600 Ft/fő

 

12.00

Vezetés a Boldogasszony-kápolnában

Mária, újul világ nevedben időszaki kiállítás megtekintése – időtartam 30 perc

Gyülekező: a Főkapunál

Előzetes regisztrációhoz és jegyvételhez kötött: info@osb.hu

Létszám: 40 fő

Belépőjegy: 1000 Ft/fő

 

13.00–13.15

Napközi imaóra – a szerzetesközösség déli imádsága – a Szent Márton–bazilikában, a liturgiát követően Szent István Pannonhalmán őrzött csontereklyéjének bemutatása

 

14.30

Szent István nyomában – tárlatvezetés a Főapátsági Könyvtárban – időtartam 30 perc

Vezeti: Tanai Péter igazgató – Pannonhalmi Főapátsági Múzeum

Helyszín: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

Előzetes regisztrációhoz és jegyvételhez kötött: info@osb.hu

Létszám: 35 fő

Belépőjegy: 1000 Ft/fő

 

14.30

Illatmúzeum – tárlatvezetés – időtartam 40 perc

Gyülekező a Gyógynövénykertben, a Teaháznál

Előzetes regisztrációhoz és jegyvételhez kötött: info@osb.hu

Létszám: 20 fő Belépőjegy: Felnőtt: 1000 Ft/fő; diák, nyugdíjas: 600 Ft/fő

 

15.00

Vezetés a Boldogasszony-kápolnában

Mária, újul világ nevedben időszaki kiállítás megtekintése – időtartam 30 perc

Gyülekező: a Főkapunál

Előzetes regisztrációhoz és jegyvételhez kötött: info@osb.hu

Létszám: 40 fő

Belépőjegy: 1000 Ft/fő

 

15.30–16.30

Apátsági Orgonahangverseny a Szent Márton-bazilikában

Horváth Márton Levente orgonaművész koncertje

Bővebb információ és jegyelővétel: https://foapatsagiturizmus.hu/termek/orgonahangverseny-szent-istvan-kiraly-unnepen/

 

18.00–18.30

Ünnepi vesperás – a szerzetesközösség esti imádsága – a Szent Márton-bazilikában, a liturgiát követően Szent István Pannonhalmán őrzött csontereklyéjének bemutatása.

 

Fotósarok