Szabadidő magazin - Nemzetközi bacon-nap
Szabadidő magazin

Nemzetközi bacon-nap

2022. augusztus 30. 20:02 |

Bacon világhódító úton


Olyan sok jeles nap van – miért pont a kedvenc ételünk, a bacon maradna ki a listából? Idén szeptember 3-án szombaton ünnepli a világ a kedvenc szalonnaszeletét.

 

 

 

A nemzetközi bacon-nap az Egyesült Államokból ered, ahol egy nyolc évvel ezelőtti felmérés szerint a megkérdezettek hatvanöt százaléka gondolta úgy, hogy a bacont nyugodtan hívhatják a nemzeti ételüknek. (Ez nem is annyira meglepő, tekintve, hogy egy átlagos amerikai évi 8,1 kiló bacont eszik meg.)

A nemzetközi bacon-napot szeptember első szombatján ünneplik meg, ami idén szeptember 3-ra, jövőre pedig szeptember 2-ra fog esni. Az első ilyen napot 2014-ben tartották meg, hála a coloradói egyetem lelkes hallgatóinak, akik „húsfejnek” (Meathead) hívták magukat, annyira imádták a bacont. Az amerikaiaknak saját, nemzeti baconnapjuk is van, 1997 óta. Azt december 30-án ünneplik, bezsúfolva az év végére, a karácsonyi lakoma után és az újévi buli elé. Sőt, nemcsak a baconért, hanem a sertésért is rajonganak: a malacoknak is szenteltek egy nemzeti napot, ez március 1-re esik.

De nemcsak a tengerentúlon rajonganak annyira a baconért, hogy nemzeti napot kiáltottak ki neki. Angliában a manchesteri egyetemisták találták ki, hogy a baconnek is jár egy saját nap az évben. A hallgatók január 14-re, az év eleji vizsgaidőszak előttre tűzték ki az időpontját, hogy ezzel is eltereljék a figyelmüket az előttük álló vizsgaözönről.


A sertésnek azt a húsos részét, amit ma baconként ismerünk, először a kínaiak kezdték el fogyasztani, időszámításunk előtt 1500 körül. Innen a kereskedők által jutott el a Római Birodalomig, onnan pedig a későbbi évszázadokban Franciaországba és Angliába. Amerikába, pontosabban Kubába először Kolumbusz Kristóf vitt sertést, a mai Egyesült Államok területére pedig egy spanyol utazó, Hernando de Soto utaztatott 13 sertést az 1500-as évek első felében. Az állatok olyan szaporák voltak, hogy három év múlva már hétszázra nőtt a számuk. Nem csoda, hogy Sotót tartják az amerikai sertésipar atyjának..


Minden állam eltérő módon készítette el a bacont. A „szabványosítás” legfontosabb fordulópontja 1924-ben történt, amikor Oscar Meyer olyan vékonyra szeletelt formában dobta piacra a bacont, ahogy azt ma is ismerjük. Hozzá kell tenni, Angliában korábban „betört” a bacon: a szigetországban 1770-ben John Harris Wiltshire-ben nyitotta meg az első gyárat, ahol nagyüzembe készítettek bacont. A huszadik század első felében a hús népszerűsége folyamatosan nőtt, mígnem a ’80-as évek az egyik legnépszerűbb diétája, az Atkins-diéta hadat üzent a magas zsírtartalmú ételeknek, mint amilyen a bacon is. A húst az egyik amerikai gyorsétterem-lánc, a Hardee’s hozta vissza a köztudatba, amikor a ’90-es évek első felében megalkotta a világ első baconös hamburgerét, ami akkora népszerűségnek örvendett, hogy hamarosan a konkurencia is lemásolta az ötletet.

Magyarországon is egyre népszerűbb a bacon

Nemcsak Amerikában, hanem idehaza is a legkedveltebb ételek közé tartozik a bacon. Ezt egyrészt fantasztikus ízének, másrészt pedig a sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti (leves- vagy főzelékfeltéttől kezdve reggelink, szendvicsünk, pizzánk része lehet).


Ez a nap egy remek alkalom arra, hogy kísérletezz a konyhába, és olyan ételekbe is belecsempézd a bacont, amibe eddig nem tetted. A hús mindenhez passzol, még a Bloody Mary koktélt is fel lehet dobni pirított baconkockákkal, ahogy juharszirupos baconös palacsinta vagy cupcake is létezik, az interneten könnyen találhatsz ilyen recepteket.

Fotósarok