Szabadidő magazin - A Magyar Tudomány Ünnepe
Szabadidő magazin

A Magyar Tudomány Ünnepe

2010. október 29. 19:12 |

Izgalmas programok fiataloknak

Most először a Facebookon is nyomon követhető a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat, amely országszerte és a határainkon túl csaknem 400 programmal várja az érdeklődőket. A fiatalokhoz szóló közösségi oldalon minden szükséges információt megadunk az érdeklődőknek az egy hónapon át tartó programsorozatról: fotók, előzetesek, az eseményekről készülő beszámolók, tudósítások, valamint az előadókról szóló ismertetők hozzák közelebb a rendezvényeket a látogatókhoz. A legaktívabb látogatók VIP látogatást nyerhetnek egy általuk kiválasztott tudományterületet művelő kutatóintézetbe, legyen az csillagászat, pszichológia vagy a vörösiszappal összefüggő szakértői munka.

 A Magyar Tudomány Ünnepe számos eseménye a tudóstársadalomnak szól, a Facebookon azonban a fiatalok számára izgalmas programok jelennek meg. Az MTÜ kiemelt programjai november 4-8. között lesznek a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában, ahol külön programok várnak a diákokra.

A Magyar Tudomány Ünnepe részét képező Diákok az Akadémián című sorozat, amely idén elsőként lép ki a közösségi oldalra, a Facebookon is várja mindazok aktív részvételét, akik szeretnének többet tudni a baráti hálózatok és a sikeres karrier összefüggéseiről, megismernék MOGI-t, a magyar robotkutyát, érdeklődnek a digitális világ vagy Magyarország XX. századi történelme iránt. A közösségi oldalon bárki elmondhatja véleményét, kérdéseket tehet fel vagy fotókat helyezhet el a számára legérdekesebb előadásokról, bemutatókról.

A Facebook oldal legaktívabb látogatói jutalmul betekintést nyerhetnek az Akadémia egyes kutatóintézeteibe, megnézhetik például azt a laboratóriumot, ahol a vörösiszap összetételének vizsgálatát végezték az MTA munkatársai vagy egy VIP kirándulás keretében ellátogathatnak a Piszkéstetői Obszervatóriumba.

 

Fotósarok