Hajmeresztő
2022. december 14. 17:11 |

Pinceszínház repertoár
A Paul Portner által 1963-ban írt színdarab eredeti szándéka szerint pszichodrámának indult annak demonstrálására, hogy hogyan is működik az elme egy bűntényre való visszaemlékezés kapcsán, ám ennek koránt sem volt akkora sikere, mint az 1976-ban átdolgozott változatnak, ami óriási siker lett Amerikában.
A történet egy fodrászszalonba játszódik, ahol Isabel Czerny-t, a híres zongoraművésznőt holtan találták otthonában, azonban a gyilkos kiléte még rejtély. Az elkövető így a fodrászszalon alkalmazottai, illetve vendégei között keresendő.
Az ügyet két nyomozó vizsgálja, aki a nézők segítségét kéri a gyilkos kilétének kiderítésére.
Az ügyet két nyomozó vizsgálja, aki a nézők segítségét kéri a gyilkos kilétének kiderítésére.
A darab igazi sikerének titka azonban a szórakoztató krimiségén túl valójában az, hogy a közönség aktívan részt vesz a színdarab sorsának alakításában, hisz a nézőtéren ülők kérdéseikkel – melyeket az előadás szünetében tehetnek fel – sarokba szoríthatják a szereplőket, és egy jó kérdéssel bizony lebuktathatják azt, aki a gyilkosságot elkövethette. A színészeknek tehát estéről-estére improvizálniuk kell az aznapi kérdések alapján a történet alakulását.
A Pinceszínházban az előadást Kelemen József rendezi, aki olyan nagyszerű színészekkel dolgozik együtt, mint Bozó Andrea, Cserna Antal, Csiby Gergely, Jeney Luca, Labán Roland és Marton Róbert."
16
december
péntek
Hitler ABBA-t énekel
19:00
17
december
szombat
Grecsó Krisztián: Vera
19:00
18
december
vasárnap
Hajmeresztő
19:00
19
december
hétfő
Élet-ritmusra
19:00
20
december
kedd
21
december
szerda
január 2023
10
január
kedd
11
január
szerda
Élet-ritmusra
19:00
13
január
péntek
Hitler ABBA-t énekel
19:00
15
január
vasárnap
Semmit se bánok
19:00
16
január
hétfő
Élet-ritmusra
19:00
17
január
kedd
19
január
csütörtök
Semmit se bánok
19:00
22
január
vasárnap
Grecsó Krisztián: Vera
19:00
24
január
kedd
25
január
szerda
26
január
csütörtök
28
január
szombat
Hitler ABBA-t énekel
19:00