Szabadidő magazin - Danubia Példakép-díj
Szabadidő magazin

Danubia Példakép-díj

2022. december 21. 20:56 |

Bodor János az idei díjazott.

A Danubia Zenekarban évek óta hagyomány, hogy az együttes tagjai maguk közül választják ki titkos szavazással egyik kollégájukat, e vándordíjjal kifejezve elismerésüket az évadban végzett munkájáért.

 

Bodor János 1976-ban született Budapesten. Hatéves korában kezdett el hegedülni nagybátyja, Csámpai Lajos hatására. A Szabolcsi Bence Zeneiskolában Huszti József volt a tanára. Tizenhárom évesen felvételt nyert a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára, ahol Zs. Szabó Mária növendéke volt. Az egyetemen Szenthelyi Miklós osztályában tanult, diplomáját 1999-ben szerezte. Számos nemzetközi mesterkurzuson vett részt, díjazottja hazai és nemzetközi hegedűversenyeknek. A Grazioso Kamarazenekar alapító tagja. 2001-től tagja a Nemzeti Filharmonikusoknak, 2008-tól koncertmestere a MÁV Szimfonikusoknak. 2014-től 2016-ig tagja volt a Danubia Zenekarnak, 2022 márciusa óta pedig a Danubia egyik koncertmestere.

 

Az elismerést Ács Péter ügyvezető és Hámori Máté művészeti vezető adta át Bodor Jánosnak a Danubia Zenekar december 19-i telt házas zeneakadémiai hangversenyén. A közönség az évad folytatásában szólistaként is hallhatja majd a hegedűművész játékát: május 12-én és 13-án a Danubia játszóhelyként is működő próbatermében, a Danubia Szalonban a Zeneszerzőportrék sorozatban Debussy Szonáta hegedűre és zongorára című művét adja elő Eckhardt Gábor kíséretével.

 

A zenekar minden évad végén átadja a Példakép-díjat egy muzsikusának, akit a többiek választanak meg az elismerésre. A díjat eddig Tekula Endre kürtművész (2017), Bassi-Nagy Katalin fuvolaművész (2018) és Belej Márton oboaművész (2019) vehette át. A pandémia ideje alatt közönségszavazás során Arany Karantén-díjat kapott Keresztes Magor ütőhangszeres művész (2021).

 

A Danubia Zenekar 2023. tavaszi programjai

 

Út a zenéhez

Zeneakadémia

 

2023. január 19. 19.30

Britten/Bach/Mahler/Mozart

Lelki ikertestvérek kerültek egymás mellé tavaszi bérletsorozatunk első estéjén: Britten szinte megszállottja volt a korábbi korok, elsősorban a barokk zenéjének, ahogy azt számos más műve mellett ez a nagyszerű kis ékszerdoboz, a vonósokra írt Prelúdium és fúga is bizonyítja. Az utána felcsendülő fuvolaverseny pedig a saját korában a „nagy” Bach-nak nevezett Carl Philipp Emmanuel leghíresebb műve, igazi zenei bűvésztrükk minden fuvolista számára. Mahler és Mozart szintén egyfajta zenei anyatejet szívhattak magukba: bár stílusuk távolinak tűnik, mindkettejük zenéjét áthatja az angyalok bizonyossága és a szépség örök melankóliája.

 

Britten: Prelúdium és fúga 18 vonósra

C. Ph. E. Bach: d-moll fuvolaverseny

szünet

Mahler: Adagietto az V. szimfóniából

Mozart: g-moll szimfónia, K 550

 

Közreműködik: Bálint János – fuvola

Vezényel: Hámori Máté

 

2023. február 17. 19.30

Mozart/Schönberg

Zenekarunk szekciói valódi jutalomjátékot kaptak ezen az estén – és reméljük, hogy nem csak ők. A fúvós irodalom Himalájája Mozart 13 hangszerre írt Gran partitája, egyben a mozarti életmű egyik nagy csúcspontja is. Ahogy a korai Schönberg-opusz is, amit a „csúnya” zene ellenzői máig a szerző legnagyobb (még szépista korában írt) alkotásaként tartanak számon. A romantika vége ez, de micsoda vég! A vonószenekari repertoár legérzelmesebb műve, egy szerelem tragikus története fél órába sűrítve.

 

Mozart: Gran partita

szünet

Schönberg: Megdicsőült éj

 

Vezényel: Hámori Máté

 

2023. március 22. 19.30

Debussy 105

Debussy majdnem napra pontosan 105 évvel ezelőtt hunyt el, torzóban hagyva a francia zene legkülönlegesebb és legnagyobb hatású életművét. Ebből a hazánkban még mindig fájóan kevéssé ismert életműből válogattunk össze néhány ismert alkotás mellé olyanokat, amik remekművek bár, de mégsem szerepelnek gyakran a koncertek műsorán. Felfedezésnek és felidézésnek is teret ad a koncert, és persze az ünneplésnek, hisz, ha van zene, ami közel hozza a tavaszt, akkor Debussy-é biztosan az.

 

Debussy–Caplet: Children’s corner

Debussy: Petite suite

szünet

Debussy: Danse sacrée et danse profane

Debussy: Prélude à l’après-midi d’un faune

Debussy: Printemps

 

Közreműködik: Vigh Andrea – hárfa

Vezényel: Hámori Máté

 

2023. április 27. 19.30

Bella/Schubert/Beethoven

Beethoven nyitotta és Beethoven zárja az évadot, az ő Eroicája most mindannyiunk hősi küzdelmének a szimbóluma lehet. Egy félénk csodáló, Schubert harmadikja pedig felfedezni való zene sokaknak – minden frissessége, szépsége és néhol megvillanó zsenialitása egy leendő nagy alkotót vetít előre. Bella Máté korunk ünnepelt zeneszerzője, aki stílusoktól, formáktól függetlenül tudott nemcsak minőségit, de sikereset is alkotni az elmúlt években. Zenekarunk felkérésére írt új műve méltó módon csatlakozik a nagy elődök muzsikájához, jelezve, hogy a zene él és élni akar.

 

Bella Máté: Új mű (ősbemutató)

Schubert: III. szimfónia

szünet

Beethoven: III. „Eroica” szimfónia

 

Vezényel: Hámori Máté

 

 

Zeneszerzőportrék – Debussy

Danubia Szalon (1033 Budapest, Flórián tér 3.)

Debussy gyönyörű esete annak, hogyan lesz a valaha legforradalmibb, legrenitensebb modernistából egy hotel liftekben halkan zümmögő, sznobok által „ahh!” felkiáltás kíséretében emlegetett, meditációs tréningeken háttér ambientet biztosító, mainstream szépzeneszerzővé. Okuljunk mindannyian e példán: aki ma csúnyista, holnapra szépistává válhat! Sorozatunk kalauza a fantasztikus Eckhardt Gábor, akivel nagyító alá vesszük a szólófuvolától a nagyzenekarig Debussy legkülönfélébb alkotásait.

 

2023. február 3–4. 19.00

Impressz

A zongora volt Debussy fő hangszere, sokan elsősorban Preludes sorozata miatt ismerik őt és zenéjét. Nem véletlen, hogy a korai G-dúr triót is felvonultató válogatásban ez a hangszer viszi a „prímet”, de a szóló fuvolára írott nyitószám is mintegy mottóként vezeti fel, mit is értünk ún. impresszionizmus alatt, ha zenéről van szó.

 

Debussy: Syrinx

Debussy: G-dúr zongoratrió, L. 5

szünet

Debussy: Suite bergamasque

Debussy: Pour le piano

 

Közreműködik: Mező Péter – hegedű, Kurucz Krisztián – cselló, Bassi-Nagy Katalin – fuvola

Házigazda: Eckhardt Gábor

 

2023. május 12–13. 19.00

Expressz

Nemcsak a lágy, andalító dallamok mestere volt Debussy, a vad, zabolátlan szenvedély ugyanúgy helyet kapott műveiben. A koncerten a szerző legnagyszerűbb kamaraművei mellett három csodálatos Villon-dal is felcsendül, amelyek ritka vendégei a koncerttermeknek. Izgalmas és sokszínű összeállítás, valódi Debussy rajongóknak kihagyhatatlan a sok különlegesség miatt, bátor kezdőknek pedig Eckhardt Gábor értő és szellemes magyarázatai miatt is jó szívvel ajánlható.

 

Debussy: Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára

Debussy: Három Villon-ballada

Debussy: Première rapsodie pour clarinette

Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára

 

Közreműködik: Bodor János – hegedű, Falb Bence – brácsa, Fajd-Kerner Mária – fuvola, Tószegi Bernát – klarinét, Papp Tímea – hárfa

Házigazda és zongorán közreműködik: Eckhardt Gábor

 

Fotósarok