Donizetti remekműve

A Don Pasquale a szép éneklés világába repít nézőt, hallgatót. Közvetítés a Metropolitan Operából az Urániában.
Manapság a műfaj valódi szerelmeseinek menedéket jelentenek a The Met Live in HD közvetítések. A sorozat harmadik szezonjára kibővült a játszóhelyek száma.
Ezúttal az eddig megszokott MÜPA mellett belépett az Uránia Nemzeti Filmszínház is. Ha van Budapesten mozi, vagy játszóhely, amely külsőségeiben is méltó helyet biztosíthat a rangos operaközvetítéseknek, akkor az, az Uránia. A vadonatúj technikának köszönhetően képben és hangban egyaránt maradandó élményt nyújt a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönségnek.
Szombaton este Donizetti: Don Pasquale c. sláger vígoperájának előadást közvetítette a Metropolitan Opera New Yorkból. Ez az opera valóban a bel canto, a szép éneklés világába repíti a nézőt, hallgatót. Donizetti remekműve egyszerű, kedves, vidám, néha picit szomorkás történet és muzsika. Előadása azért meglehetősen nehéz, mert csak akkor szólal meg igazán, ha a négy főszereplő egészen kiváló énekes, de kiváló színész is.
Ez az opera a MET régebbi előadásainak egyike. A teljesen hagyományos, realista-naturalista rendezés Otto Schenk munkája, illúziókeltő, látványos díszletekkel és telis tele jobbnál jobb ötletekkel, játékkal, humorral. Az egyszerű történet a nősülni vágyó agglegényről Don Pasqualéról, az őt becsapó szerelmespárról: a kikapós özvegyről Norináról és Ernestóról Don Pasquale unokaöccséről, valamint segítőjükről Dr. Malatestáról szól.
A nagyszerű zenekart a betegségéből még nem teljesen felgyógyulni látszó James Levin vezényelte a tőle megszokott világszínvonalon.
Ezúttal John Del Carlo énekelte Don Pasquale szerepét, remek basszushanggal, kissé falstaffi testalkattal. Miközben jókat nevettünk a rigolyás agglegény hiúságán, kései hevülésén a fiatal nő iránt és felsülésén, némely pillanatokban nagyon is esendőnek, a magánytól való félelmében szánandónak is láttuk őt. John Del Carlo nagyon jó Falstaff vagy Ochs báró lehetne a Rózsalovagban.
Ernesto szerepe nem a leglátványosabb a Donizetti által tenorok számára írt szerepek közül. A szombati előadáson Matthew Polenzani énekelte a szólamot, szép, világos tenorhangon, illúziókeltő testi adottságokkal. A harmadik felvonás utolsó képében egy holdfényes kert látványára nyílik szét függöny. A színfalak mögött kezdi énekelni nagyon szép, valódi bel canto szerenádját Ernesto. Ezúttal a közvetítés megmutatta a szerenád előtt a színfalak mögött beszélgető tenoristát, az őt kísérő gitárosakat és az előadás karmesterét monitoron figyelő korrepetitort. Az énekes ott kezdte a szerenádot, majd váltott a kép és láttuk belépni a holdfényes kertbe.
Dr.Malatesta a baritonisták egyik kedvenc szerepe. A cselszövő doktort, a szerelmesek segítőjét a fiatalabb generációhoz tartozó Mariusz Kwiecien alakította, énekelte. Az énekes viszonylag fiatal kora értehetőbbé tette, hogy hogyan is lehet ő a szintén fiatal Ernesto legjobb barátja. A Don Pasqualeval énekelt úgynevezett hadaró duettjük az opera egyik legnagyobb slágere. Két jó énekes, két jó színész előadásában a közönség garantáltan kiköveteli az ismétlést. Ezúttal is így történt. Ám a rendező ezt előrelátóan bele is komponálta az előadásba. Viszont mi, a közvetítés nézői még egy kis plusz ajándékot, játékot is kaptunk, amelyet a helyszínen levő nézők nem láthattak. Ugyanis a színváltozásokkor a kamera a színpadot, az azon zajló történéseket is megmutatja nekünk. Ezúttal a ráadás után a két énekes csak nekünk, még az öltözőjükbe sietve is folytatatta a színpadi játékot, a komédiázást.
Az este legnagyobb sztárja - a szülés után kissé teltebben, gyönyörű fiatal nőből gyönyörű érett asszonnyá válva, - a szerepbe visszatérő Anna Netrebko volt. Hangja ugyanolyan varázslatosan szól, mint azelőtt, fényes, telt, simogatóan lágy, de erőteljes szopránhang.
Valósággal lubickolt, hancúrozott Norina szerepében. Ezer színe, ezer hangulata volt a bővérű, fiatal olasz özvegyen, a naiván, a zárdaszüzet karikírozó bohóckodáson keresztül a durcás, akaratos feleségen át a csúcspontig, a harmadik felvonásig. Amikor Netrebko lélegzetelállító estélyi ruhában, felékszerezve, káprázatos frizurával, megjelent a lépcső tetején és levonult, természetesen nyíltszíni taps fogadta. De, hát egy valódi dívának tudnia kell bejönni a színpadra, és ő ezt is nagyon tudja. A káprázatos ruhaköltemény persze egy jelmeztervezői lelemény, hiszen miközben gyönyörű, bemutatja, hogy a hirtelen gazdagságba csöppent Norina enyhén szólva túlöltözött a színházi estéhez, ahova készül. Nem beszélve a combtőig felhasított, arannyal hímzett szoknyához viselt lila harisnyáról és tűsarkú térdcsizmáról………
Ebben a jelenetben aztán igazi dühöngő fúriává változva (ami némiképp ellentétben áll a csodálatos estélyi ruhával) rongálja szegény Don Pasquale idegeit és háztartását. A jelenet végén aztán elcsattan az a bizonyos pofon az öregúr arcán. És abban a pillanatban Donizetti addig felhőtlen zenéje líraivá, szomorúvá, szinte halk zokogássá válik. Átérezzük azt a mély megaláztatást, ami érte az idős férfit. Ebben a pillanatban Anna Netrebko arca is megváltozik, gyönyörű szeme szomorú válik. Ő is érzi, hogy túllőtt a célon, tulajdonképpen ő is megsajnálja az idős „férjét”. De a futó zenei szomorúság elszáll és vele Norina szomorúsága is. Ki is mondja: „talán kemény volt a lecke, de csak ebből fog érteni.”
Aztán az utolsó kerti jelenetben megoldódik a konfliktus. A becsapott, megalázott Don Pasquale boldog, hogy megszabadult „feleségétől” és boldogan adja áldását a fiatalokra. Ernesto szép életjáradékot kap és az öregúr halála után megörökli annak vagyonát. Most már semmi sem áll a szerelmesek útjába, elveheti az ő Norináját.
Ámbár itt és most kellene elgondolkoznia azon, hogy mi is lesz, ha majd elmúlik a szerelem? Vajon az ő Norinája, ha játékból képes volt arra, amit tett, mire lehet még képes? De mint tudjuk a vígoperák tenorszereplőinek általában nem erős oldala a gondolkozás. Szerencsére Donizetti és szövegírói sem gondolták tovább a cselekményt.
Így aztán egy felejthetetlen operaeste élményével mi is gondtalanul léphetünk ki a pesti éjszakába.