Szabadidő magazin - OMIKE koncertek
Szabadidő magazin

OMIKE koncertek

2023. május 5. 23:18 |

A Budapesti Fesztiválzenekar programjai

Május 9-én és június 8-án tartja az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) következő koncertjeit a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Az estek során a BFZ tagjaiból álló együttest és az elhangzó műveket Fischer Iván karmester mutatja be a közönségnek. A programokra a megújult egyesület tagjai mellett bárki vásárolhat jegyet.

 

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, Otto Wagner építészeti remekművét nemrég állították helyre azzal a céllal, hogy az istentiszteletek mellett kulturális eseményeket szervezzenek benne. Az estek során a zene mellett az irodalom most is fontos szerephez jut – ezúttal a Goethe Intézet támogatásával. Az Örkény Színház színművészei, Takács Nóra Diána és Bíró Kriszta olvassák fel Bertolt Brecht, Esther Dischereit és Glikl Hameln szövegeit, míg Hajduk Károly színművész egy Babits-szöveggel készül. A zenei programban a Fesztiválzenekar művészei mellett zongorán közreműködik a színházi világból jól ismert zeneszerző, Darvas Ferenc, fia, a szintén zeneszerző-zenész Darvas Kristóf pedig harmonikázik majd.

Újdonság, hogy az OMIKE együttműködik a Lauder Javne Iskolával a „nap betűje” programról, melynek keretében minden koncerten egy általános iskolás diák tanítja meg a közönséget egy héber betűre.

A kezdeményezésről Fischer Iván így nyilatkozott: „Analfabéták vagyunk, hiszen azóta, hogy valamelyik ősünk kilépett a vallásos életből, nem tanultunk héberül olvasni. Most minden koncerten megismerkedünk egy-egy betűvel. A héber betűk sokkal többek, mint egyszerű hangzók: például számok is, sőt, gyakran misztikus értelmük van. Ezeket Zeitler Ádám rabbijelölt, a Lauder szülői közösségének vezetője ismerteti meg a közönséggel, egy lauderes kisdiák pedig megtanít minket a betűk írásara, olvasására. Az OMIKE koncertjei többek, mint egyszerű hangversenyek: ide a kultúrára éhes embereket várjuk, akik most, mikor elönt minket a mesterséges intelligencia szörnyű világa, meg szeretnék őrizni, sőt fejleszteni szeretnék az emberi intelligenciát.”

A programokról részletesen itt olvashat.

 

Jegyvásárlás a május 9-i programra itt.

Jegyvásárlás a június 8-i programra itt.

 

 

 

Fotósarok