Szabadidő magazin - A Londoni Értéktőzsde versenye
Szabadidő magazin

A Londoni Értéktőzsde versenye

2023. november 30. 17:43 |

Debreceni egyetemi hallgató Lengyel Ádám a győztes.

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Ifjúsági Bizottságának elnöke, a Debreceni Egyetem közgazdász hallgatója, Lengyel Ádám nyerte meg a Londoni Értéktőzsde (LSEG) által Közép- és Kelet-Európa, a Közel-Kelet és Afrika egyetemei számára meghirdetett LSEG Workspace Portfolio Management versenyt.

A megmérettetésen 16 ország 46 egyeteméről több mint 210 hallgató vett részt.

 

Az első fordulóban valós tőzsdei változásokat követve kellett a versenyzőknek szimulálniuk az általuk összeállított portfoliójuk kezelését. A nemzetközi szinten legjobb eredményt elért 20 diák az elődöntőben az LSEG vezetői előtt prezentált.

A döntőben pedig a legjobb 10 hallgató egy nemzetközileg elismert befektetőkből álló szakmai zsűri előtt mutatta be a befektetési stratégiáját. Ádám mentora Becsky-Nagy Patrícia, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Számviteli és Pénzügyi Intézetének megbízott tanszékvezetője, az MKT Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnökségi tagja volt.

Ádám a győzelmével lehetőséget kapott a Londoni Értéktőzsde portfoliómenedzsment-képzésén való részvételre.

 

 

Fotósarok