Szabadidő magazin - Fischer Iván
Szabadidő magazin

Fischer Iván

2024. január 19. 17:31 |

Koncertek Izraelben

 

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója az Izraeli Filharmonikus Zenekar meghívására január 19-én Izraelbe utazik. Vezényletével a zenekar Tel Avivban, Haifában és Jeruzsálemben ad koncerteket január 22-28. között.

 

 

A hangversenyek műsorán Saint-Saëns, Debussy, Satie és Ravel művei szerepelnek, csellószólistaként Julian Steckel lép fel. Minden koncert Antonin Dvorák Notturno című darabjával kezdődik majd.

A zenekar közleményében így indokolta a mű kiválasztását: "A Notturnót Fischer Iván kérésére vettük fel a programba, aki ezzel a zenével szeretné együttérzését kifejezni a jelenlegi háború összes áldozatával, vigaszt küldve családtagjaiknak, és reményt mindazoknak, akiknek szerettei még veszélyben vannak.”

 

A karmester tíz napot tölt Izraelben. Üzenetértékű vendégszerepléséről elmondta: "Most segíteni kell, lelki támogatást, erőt adni mindazoknak, akik ennek a szörnyű háborúnak áldozatai."

 

A koncertek további részletekei itt olvashatók.

 

Fotó: Németh Dániel

Fotósarok