Szabadidő magazin - Kék Pelikan
Szabadidő magazin

Kék Pelikan

2024. március 18. 16:33 |

Egész estés animációs dokumentumfilm

„Mit ér a szabadság, ha nem lehet vele élni?” A Kék Pelikan a szabadságvágy mindennél erősebb érzését mutatja be, és azt, hogy hogyan érhetjük el kreatívan a céljainkat – igaz történet alapján.

 

 

A Kék Pelikan az első egész estés animációs dokumentumfilm, amely a közelmúlt magyarországi történelmét idézi meg, fanyar humorral. A kézzel rajzolt animációs film az amerikai indie filmek stílusában, művészi igényességgel készül.

 

A késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek szabadságmámora, a rendszerváltás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg Csáki László fanyar humorú, erős és jellegzetes képi világú animációjában. A rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatással volt a Kék Pelikan indigóval írt, hamisított vonatjegyekkel történő nemzetközi utazás. A képzőművész-rendező a legjobb történetekből néhány éve krétával készült képregényt rajzolt a Jurányi Galéria falaira, most pedig közösségi animációs dokumentumfilmet készít belőlük.

 

A film az UMBRELLA Budapest gyártásában készül, producere Kázmér Miklós és Felszeghy Ádám. A Kék Pelikan az első magyar egész estés animációs dokumentumfilm, amely közösségi filmként a leendő nézők közreműködésével készül.

 

A Kék Pelikant moziforgalmazásban mutatják majd be a nagyközönségnek.

 

A film elnyerte a 2018-as Inkubátor Program támogatását.

 

 

1988-ban, kevéssel a vasfüggöny leomlása előtt vagyunk Magyarországon. Ekkor már mindenki igényelhet világútlevelet, kinyíltak a határok, felszabadult az utazás lehetősége.

 

A vonat és a busz azonban nagyon drága, még nincsenek olcsó megoldások (pl. fapados járatok), és az embereknek nincs pénzük arra, hogy külföldre utazzanak. Mit ér a szabadság, ha nem lehet élni vele?

 

Európa felfedezése olyan erős és természetes igényként jelentkezik, hogy egyáltalán nem számít, milyen úton válik lehetségessé.

 

Az Európába vágyódó három jóbarát, Ákos, Laci és Petya valahonnan megkapja egy srác telefonszámát, aki hamis vonatjegyeket árul. Megbeszélnek vele egy találkozót a Nemzeti Múzeum lépcsőjére. Miután megkapják a jegyet, látják, hogy rossz minőségű hamisításról van szó. A jegydealer elmondja, hogy ezzel ne foglalkozzanak, mert sokan utaztak már ilyen jeggyel. A fiúk annyira amatőrnek találják a jegyet, hogy úgy döntenek, nem használják fel. Fogadnak, hogy ők ennél jobb hamisítványt tudnak csinálni, és elkezdik visszafejteni a szálakat. A pályaudvarok nemzetközi pénztáraiba bekukkantva kifigyelik, hogyan dolgoznak a pénztárosok. Rájönnek, hogy a jegyeket kézzel írva, indigóval (Kék Pelikan) töltik ki, és a másolat kerül az utashoz, míg a golyóstollal írt „eredeti” példány a MÁV-nál marad. Összerakják az összes pénzüket, felváltva a pénztárokhoz állnak, és annyi jegyet vásárolnak, amennyi csak a pénzből kijön.

 

Egy budapesti belvárosi bérház egyik lakásában megkezdődnek a kémiai kísérletezések a jegyekkel…


A JUNO11 Distribution április 4-én elhozza a mozikba Csáki László első egész estés animációs filmjét, a Kék Pelikant. 

 

 

Fotósarok